hatvan

2017.07.21. 07:41

Rövidesen indul a központ építése

Információnk szerint akár napokon belül elkezdődhet a Bosch új logisztikai központjának az építése.

T. O.

Mint arról beszámoltunk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német iparvállalat vezetőjével Stuttgartban folytatott tárgyalásai után bejelentette: a közép-európai térségben egyedülálló, a legmodernebb digitális technológiákra épülő logisztikai központot hoznak létre Hatvanban; a cég 60 ezer négyzetméteres területet bérel az államtól a hatvani ipari parkban, itt jön létre az új központ.

– A februárra elkészülő telephelyen 250-en dolgozhatnak majd, ami találkozik az önkormányzat Fejlődő Hatvan-programjában megfogalmazott törekvésekkel – jelentette ki Horváth Richárd polgármester. – Nemcsak a kormányzat, hanem a város kiemelt stratégiai partnere is a Bosch. Erre az elmúlt időszakban még jobban ráerősítettünk, számos olyan projektet indítottunk el, amelyek egyedülállónak számítanak. A cég az új ipari park kapcsán 16 évre szóló szerződést írt alá, így egyértelműen kijelenthető, hogy hosszú távon elkötelezett Hatvan iránt.

Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője úgy fogalmazott: a megállapodás a Bosch legfontosabb mintaprojektje, így referencia lesz a cégcsoport számára. A nagy tudású emberek és kompetenciák alkalmazásával új üzleti modell kialakítására törekednek. Hozzátette: Magyarország kiemelten fontos a cég számára, a hatvani központból látják majd el az egész régiót logisztikai szolgáltatásokkal.

T. O.

Címkék#civil élet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában