eger

2018.01.23. 11:39

Segítenek, hogy kevésbé éljék meg traumaként a kórházi létet

Az elmúlt év utolsó hónapjában kezdte önkéntes akcióját az egri Markhot Ferenc kórházban a Mosolygó Kórház Alapítvány. Filozófiájuk szerint a játék az egyik legjobb „gyógyszer”.

Juhász Henrietta

Játékkal, kézműveskedéssel, mesével és sok-sok mókával is segítik a gyermekek gyógyulását Fotó: Berán Dániel

Nem volt egyszerű télvíz idején sem nekünk, sem a Mosolygó Kórház Alapítvány önkénteseinek bejutni az egri Markhot Ferenc kórház gyermekosztályára. Első közös nekifutásunk alkalmával bejárási tilalom volt a részlegen. Persze, az alapítvány önkénteseit viszont már minden bizonnyal nagyon várták vissza.

A múlt héten szabad lett a látogatás, így Rakusz Mártával, s önkéntes társával együtt meglátogattuk az osztály kis betegeit. A gyermekosztály barátságos, nyugodt környezetében Mártáék ezúttal társasjátékkal szórakoztatták a három játékos kedvű beteget. A legkisebb, egy tizenkét éves kisfiú hamar elhúzott a többiek elől a játékban, de társai, a két ifjú hölgy is hamar felvette a ritmust.

Kis időre elszólítottuk tőlük Mártát, aki a kezdetekről, s a sikerekről is mesélt. Megtudhattuk, hogy az alapítvány már tizenhárom éve működik, tevékenységeinek nagy részét a fővárosban végzik, de már számos város csatlakozott hozzájuk az országban.

Játékkal, kézműveskedéssel, mesével és sok-sok mókával is segítik a gyermekek gyógyulását Fotó: Berán Dániel

 

– Alapfilozófiánk, hogy a mosoly – mely a gyermekek lételeme a játékkal együtt – lélektanilag sokat jelent ilyen nehéz helyzetben, s pozitív hatással lehet a gyógyulásukban. Hozzájárulhat ahhoz is, hogy kevésbé éljék meg traumaként a bentlétet – mesélte. Márta, vállalva a helyi koordinátori szerepet az önkéntesekkel együtt az elmúlt év decemberében járt először az osztályon. Míg a gyerekek tovább játszottak, Mártát arról faggattuk, honnan jött számára a késztetés, hogy megszervezze ezt az állandó önkéntes akciót. Elmondta: mindig emberekkel foglalkozott munkája során. Szeret kezdeményezéseket elindítani, s már rég gondolkozott azon, hogy milyen segítő tevékenységet válasszon. Így jött az az ötlet, hogy a Mosolygó Kórház önkéntese legyen.

– Jó kis közösség van kialakulóban. Egymást erősítjük és segítjük, ami reményeim szerint hozzájárul ahhoz, hogy ez az akció hosszú távon is működjön – hangsúlyozta. A fiatalabbakon túl édesanyák, s idősebbek is csatlakoztak. Márta az egri Eszterházy Károly Egyetemről is toborozza a hallgatókat, hiszen ahogy fogalmazott: az ott tanuló akár tanárnak, óvónőnek, csecsemőgondozónak készülő ifjúság számára nagyon jó gyakorlati lehetőség lehet ez az önkéntesség.

Az eltelt hónap már hozott is meghatározó élményeket, egyet Márta meg is osztott.

– Egy állami gondozott beteg kisfiúval próbálták megtalálni a közös hangot a lányok. Ösztönösen jött nekik, hogy érintéssel tudnak vele kapcsolatot teremteni, így simogatták a hátát és beszélgettek vele, énekeltek neki. Hiszünk abban, hogy bár az életét, jóllehet, nem tudták megváltoztatni, benne is megrezdült valami azokban a percekben. Igazán büszke voltam a lányokra – emlékezett vissza Márta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában