vélemény

2018.01.23. 13:44

Sorskérdések

Figyeljünk oda azokra is, akik nem önszántukból választották a szegénységet, hanem beleszülettek!

Barta Katalin

Ki szeretnéd rúgatni magad? – kérdezte ismerősöm, miután a sokadik cikk jelent meg lapunkon a mélyszegénységben, a szegregált cigányközösségekben élőkről. Kicsit értetlenül fogadtam az együttérző megnyilvánulást, majd meg is kérdeztem, miért is? A válasz: választás előtt nem túl szerencsés a szegénységről cikkezni, mivel hitelesebb lenne a középosztályt minden módon erősítő kormányzati politika sikereinek bemutatása.

Tény, a magyar családok nagy része soha korábban nem látott támogatásban részesült az elmúlt években. Adókedvezmények, sokféle juttatás segíti a több gyermeket nevelő, kereső szülőket, a családalapító fiatalokat. Ez rendben is van. Mégis úgy tűnik, a leszakadó, érdekeit érvényesíteni nem tudó százezrekről kevés szó esik. Azokról, akiknek a krónikus munkaerőhiány miatt ma igazi esélyt kínálhatna az élet a boldogulásra. Akikre már most pótolhatatlan szükség van a gazdaságban, akik nélkül a dús adottságú megyei szőlőkben tavaly is sok helyen talpon maradt volna a termés. Ők azok a közmunkások, a mezőgazdaságban alkalmi munkavállalók, akik nélkül szüret ma már nem létezik.

Figyeljünk oda rájuk is, akik nem önszántukból választották a szegénységet, hanem beleszülettek! Nem titkolni kell a sorsukat, hanem megmutatni, és felkarolni őket. Ha nekik is jutna gyarapodó javainkból, élhetőbb holnapok elé nézhetnénk.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában