kerecsend

2018.04.20. 15:08

Színpadra léptek a tehetséges roma fiatalok

Megmutatták, miben jeleskednek.

Tudósítónktól

Fotó: a szerző

Idén a Magyari Károly Általános Iskola vezetése adott helyet a regionális Roma Kulturális Tehetségnap fellépőinek. A Heves Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház sikeres pályázatának köszönhetően sokadjára nyújtottak bemutatkozási lehetőséget a vers- és prózamondás, az ének-zene, a tánc iránt érdeklődő és abban jeleskedő általános iskolás korú roma gyerekeknek, csoportoknak.

Ezúttal tizenöt színvonalas produkcióval álltak színpadra a fiatalok a különböző kategóriákban. Az előadások értékelésénél a zsűri tagjai azt a fő elvet követték, hogy a gyermekekben megmutatkozó zenei, mozgásos, előadói készségeket szakmai hozzáértéssel támogassák, segítsék a felkészítők munkáját a tehetségígéretek továbbfejlesztésében.

A fellépőket és felkészítő tanáraikat Román Lászlóné, a vendéglátó iskola igazgatója köszöntötte, aki azt emelte ki, hogy e napon már az is győztes, aki kiáll a mikrofon elé.

Tehetségből most sem volt hiány. A zenei produkciók közül a kerecsendi Szűcs Alexa, Németh Nikolett duója érdemelte ki az első helyezést. A legjobb táncos produkciónak a zsűri a Tiszabői Általános Iskola autentikus cigánytáncát találta, a vers-mese kategóriában pedig a siroki Kuzman Vivien vehette át a legjobbnak odaítélt serleget.

A Tiszabői Általános Iskola diákjai tánc kategóriában nyertek első díjat. Fotó: beküldött

Fergeteges sikert arattak a siroki diákszínjátszók is. A Pafff és a Bendegúzok darabjait szűnni nem akaró tapssal és külön elismeréssel díjazta a zsűri..

Címkék#kerecsend

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában