sástó

2018.05.22. 08:25

Épül az új látványosság a Mátrában

Néhány hónapon belül elkészül a Sástó és az Oxygen Adrenalin Park között ­épülő libegő. Jelenleg a tartóoszlopok már állnak, a szakemberek most az indító- és a fordítóállomásokon dolgoznak.

Hliva Éva

– Régi ötlet volt a ­libegő megépítése – közli ­Palik Tibor­. Az Oxygen Adrenalin Park tulajdonosa­ kifejti, a négycsillagos kemping és a közkedvelt bobpálya libegővel ­való össze­kötésének tervét először ­2012-ben fogalmazták meg. Azóta folyamatosan ötletelnek, és engedélyeztetési eljárásokat folytatnak a külön­böző szakhatóságoknál.

Forrás: HMH | Fotós: Czímer Tamás

– Számos engedélyre volt szükség eddig is, és jelenleg is az Émász szakembereire várunk, akik majd az érintett területen a légkábelt a föld alá helyezik – magyarázza a beruházó. – Addig az indítóállomásokon dolgoznak a kivitelezők. Néhány ­napja daruk segítségével emelték a ­helyükre a tartóoszlopokat, ennek ellenére­ még mindig nagyon az elején járunk. Az ­eredeti célunk, a két látványosság összekötése­ azonban, úgy tűnik, már mindenképpen megvalósul.

Hozzáteszi, hogy még ezután húzzák be az ezerméteres, tizenkét tonnás drótkötelet ötszáz méter hosszon, ami ismét nagy munka lesz. Ezután jönnek az elektromos munkálatok, az ülések felhelyezése. Hatvan-hatvanöt kétszemélyes ülés kerül a kötélpályára, amely ­mindössze tíz perc menetidő alatt viszi és hozza a látogatókat a két helyszín között. Az építtetőtől megtudjuk azt is, a libegő eddig egy ausztriai síparkban szolgált csaknem három évtizeden át.

– Ez nem egy új berendezés, de minden alkatrészét bevizsgálták. Felújíttattuk, kicseréltettük az összes forgó, görgő részt, átröntgenezték a vasszerkezetet és az anyagvizsgálók centiméterről centiméterre szemügyre vették a drótkötelet is, így szinte olyan, mintha teljesen új lenne – ecseteli Palik Tibor. Elárulja azt is, a teljesen önerős beruházás meghaladja a százmillió forintot.

Jelenleg a két végponton, az indító- és a fordítóállomásokon dolgoznak a szakemberek
Forrás: HMH | Fotós: Czímer Tamás

– A 24-es út fölött is áthaladnak majd az ülések – fűzi hozzá –, így olyan biztonsági kialakítások szükségesek, amelyek ismét többletköltséggel járnak. Az állami erdőterület fölött is átmegy majd a libegő, így hiába, hogy a lábunkat se tesszük be a területre, mégis több engedélyre volt szükség, mire a nyomvonalat kialakították. A fák karbantartása a továbbiakban is folyamatos feladat lesz.

A kalandpark ­tulajdonosa tudatja: előreláthatóan augusztus­ra már elkészül a látványos mátrai libegő és a próbaüzem is elindulhat, de a hatósági engedélyek beszerzése miatt elhúzódhat a ­nyári nyitás a nagyközönség előtt. Ám minden remény szerint az ősszel már használhatják a turisták, így egy úttal járhatják meg a kalandparkot és pihenhetnek meg hazánk legmagasabban fekvő tavánál, Sástón.

 

Címkék#civil élet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában