Eger és környéke

2017.08.16. 09:44

Van, ahol a támogatást az intézmény költi el

A közelgő tanév apropóján arra voltunk kíváncsiak, hogy van-e lehetőségük az önkormányzatoknak támogatást nyújtani az iskolakezdéshez.

S. S.

Kiderült: a legtöbbnek igen. Andornaktályán például a törvényben meghatározott eseteken kívül – helyi rendeletben szabályozottan – iskolakezdési segítségként az általános iskolások háromezer, a középiskolások négyezer, a nappali tagozatos felsőfokú tanulmányokat folytatók pedig ötezer forint támogatásban részesülhetnek.

Szabóné Balla Marianna, Szarvaskő polgármestere arról tájékoztatott, hogy a képviselő-­testület megtárgyalta és elfogadta a szociális rendelet módosítását, nevezetesen a tanévkezdési támogatásról szóló előterjesztést.

Szűk három hét múlva nyit az iskola Fotó: Shutterstock

– Az előterjesztést megelőzően megkértem az Egerbaktai Közös Önkormányzati Hivatal gazdálkodási előadóját, hogy készítsen kimutatást az önkormányzat által eddig a szociális feladatok teljesítéséhez nyújtott normatíva felhasználásáról. Megállapítottuk, hogy biztosított a tanévkezdési támogatás anyagi feltétele – fogalmazott a faluvezető. A rendelet értelmében a szarvaskői állandó lakcímmel rendelkező, s iskolalátogatással igazoltan nappali tagozatos alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézménybe járók jövedelemvizsgálat nélkül – kérelem alapján – tízezer forint egyösszegű pénzbeni támogatásban részesülnek.

– Az egerszóláti önkormányzat minden általános és középiskolás, nappali tagozaton tanuló helyi diák iskolakezdését támogatja ötezer forinttal. Részt veszünk az Arany János Tehetséggondozó Programban és a Bursa Hungaricában is – mondta érdeklődésünkre Verebélyi György polgármester.

Az iskola kapja

Ostoroson az önkormányzat azt a módját választotta az iskolakezdési támogatásnak, hogy az erre szánt összeget nem a szülőkhöz juttatja el, hanem az óvodának, az iskolának a helyi lakóhelyű diákok után. Az összegből aztán az intézmény vásárolja meg a szükséges tanszereket és más kellékeket. A falu abban a szerencsés helyzetben van, hogy itt helyben megmaradt az iskola az egri Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola tagintézményeként.

 

S. S.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában