eger

2018.04.24. 16:38

Vizsgálják, miért gyulladt ki az Egrix – Frissítve

A megyei katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indított, hogy kiderüljön, mi okozta a tüzet. Lehet, hogy felgyújtották.

Heol

16:15

Még nem tudni, mi okozta a tüzet az egykori Egrix épületében, de semmi értékes nem volt az objektumban, az egykori rendezvényközpont károsodott részét hamarosan lebontják – árulta el lapunknak Bodnár Gábor. Az Egri Közszolgáltatások Városi Intézményének igazgatója elmondta, jelenleg ők az ingatlan vagyonkezelői, amíg egy pályázatnak köszönhetően meg nem újul az épület, amelyet a jövőben közösségi célokra fognak hasznosítani.

– Az egykori Egrix egy pályázat keretein belül fog megújulni, eredetileg is úgy terveztük, hogy a hétfőn leégett részt elbontjuk majd, a tűzeset azonban megsürgette ezeket a munkálatokat. Amint lehet, elkezdjük az épület bontását, de a sarki létesítmény megmarad, felújítjuk, s a jövőben közösségi célokra lesz hasznosítva – fejtette ki az igazgató.

14:30

Mint arról hétfőn beszámoltunk: kigyulladt a volt Egrix tetőszerkezete.

A helyszínre az egri tűzoltók vonultak és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat. Az egységek egy óra alatt megfékezték a tüzet.

 

Az Agria Tv információi szerint az épületben nem találtak senkit, bár a tűz keletkezésekor két fiatal ugrott ki a kerítésen keresztül, melyet a tv kocsijának kamerája is rögzített.

A stáb úgy tudja, az EKMK az utóbbi időben raktárként használta a szebb napokat látott klubot, így az anyagi kár jelentős lehet.

Kedden megkérdeztük a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságot az eset fejleményeiről. Nagy Csaba megyei katasztrófavédelmi szóvivő közölte: a hatóság vezetői szakmai döntése nyomán tűzvizsgálati eljárást indított a katasztrófavédelem. A helyszíni szemlét hétfőn elvégezték a szakemberek.

Arra a kérdésünkre, hogy felmerült-e az idegenkezűség gyanúja, azt a választ kaptuk, hogy a folyamatban lévő üggyel kapcsolatban bővebb tájékoztatást nem adhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában