Nagyréde

2018.04.10. 17:15

Félszáznál is több helyi kincset rejt az értéktár

Borkocsonya, márványmozaik, denevérpad, Hősök könyve, népdalgyűjtemény, Fáy-kastély. Csak néhány tétel a nagyrédei értéktárból. A község számos kulturális örökséggel rendelkezik, összesen hatvanhárom értéket tartanak számon és most bővítenének.

Hliva Éva

A polcon lévő termékek zöme az értéktár része. Markó Anita borkocsonyát mutat Fotó: Czímer Tamás

A Molnár József Művelődési Házba lépve az előtérben a monumentális nagyrédei lakodalmas sgrafittó fogadja a betérőket több mint fél évszázada. A ház a helyi származású festőművész nevét viseli, akinek az alkotásai a község különböző intézményeiben is szép számban fellelhetők. A házasságkötő terem falán 1983-ban készült 17 négyzetméteres márványmozaik kompozíció látható, melyen szintén a helyi lakodalom alakjait formálta meg a művész.

– Ám a település ezenkívül is számos értékkel rendelkezik – tudjuk meg Markó ­Anita művelődésszervezőtől. – A helyi testület 2015-ben hozott határozatot a Nagyrédei Értéktár Bizottság megalakítására. Ennek tagjai végzik és szervezik a településen a nemzeti értékek azonosítását, valamint gondoskodnak arról, hogy a gyűjtemény nyilvános és minél ismertebb legyen. Az értéktárban jelenleg nyolc kategóriában 63 tétel szerepel. A bizottság jelenleg is újabb tételek felvételén dolgozik, amelyhez a helyiek ötleteit, javaslatait várják. Két éve született meg az a gondolat, hogy játékos formában, interaktív módon népszerűsítsük a helység értékeit, ezért egyfajta élő társasjátékot szerveztünk. Így indult el Itthon, Nagyrédén! címmel az Értéknap, melyet idén kibővített formában rendeznénk meg.

A művelődési ház és a házasságkötő terem után a bormúzeumba tartunk. Útközben kísérőnk mutatja a pávás díszkutat, Szabó István Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását, amely a szürettől a borkóstolásig ábrázolja a szőlőmunkálatokat. Természetesen ez is az értéktár része. A borászati kiállítóhelyiségben a szőlő- és bortermelés régi korokat idéző munkaeszközei, kéziszerszámai mellett a Szőlőskert Rt. által termelt borok gyűjteményét tekinthetik meg a látogatók. A legújabb borokat pedig a szomszédos mintaboltban szerezhetik be. A község híres a nedűiről, így az értéktárban nem csoda, ha a szőlő levéhez kapcsolódó csaknem tucatnyi dolog megtalálható. A pincészeteken túl a borkocsonya vagy a Szent Imre Borlovagrend is, melyet az ország 44. rendjeként jegyzeték be és zászlós bora a hárslevelű. Ez, amellett, hogy hungarikum, mindig is meghatározó fajtája volt a rédei boroknak.

A polcon lévő termékek zöme az értéktár része. Markó Anita borkocsonyát mutat Fotó: Czímer Tamás

A sétánk az iskolában végződik, átmenetileg itt őrzik a felbecsülhetetlen eszmei értékű Hősök könyvét, amit a XIX. század végén az itt élt Horváth Laura tanítónő készített. A nevét park is őrzi a faluban. A tanárnő csak emlékezni akart az első világháborúban elesett nagyrédeiekről. A szorgalmas pedagógus a 112 hősi halált halt katona családjait felkereste, visszaemlékezéseikből, a háborúból küldött levelek alapján dokumentálta az eseményeket, amelyek sokszor meghatóak, személyes hangvételűek. A kézzel írt, grafittal rajzolt bejegyzések mellé kerültek korabeli fotók is, így a könyv hiteles lenyomata az akkori kornak, az egykor itt élő emberek mindennapjainak.

Hatvanhárom érték a tárban

Nem csak tárgyak, emberek is szerepelnek a helyi értékek közt. Dr. Molnár József történész, prof. dr. Vibók Ágnes fizikus, Molnár József, ­Lángné Gréczi Margit, Varga József Zsolt festőművészek, ­Gácsiné Nagy Terézia üveggrafikus, Mészáros Éva hímző és viseletkészítő népművész, Vibók Ildi, Maksa Felhő Benedek, Barnáné Molnár Margit, Regnier-­Bujdosó Andrea amatőr festők, Tóth Péter fafaragó, Kirsch Ákos, Lendvay Erika Anita írók. A művészek és a tudomány képviselői mellett sportolók is helyt kaptak. Kucsik Imre síkfutó, Zödös Zsolt kardvívó, dr. Fehér András fogathajtó, dr. Fejes András parasportoló. Ám pincészetek, természeti értékek, hagyományos népi helyi ételek, népviseletek is tagjai a díszes társaságnak. Az asszonykórus és néptánccsoport, a citerások sem maradnak el, de természetesen a község épített örökségeit is számon tartják itt.

 

Címkék#Nagyréde

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában