kerecsend

2018.06.23. 21:01

A község legszebb intézményének kapuit tárták ki

 Rendhagyó programmal csatlakoztak a településen az Intézmények éjszakája elnevezésű kezdeményezéshez.

B. K.

Fotó: B. K.

A község legszebb intézménye, a Berekerdő Óvoda idén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját, így a Kerecsendi Baráti Kör tagjai, valamint a községi könyvtár szervezésében szombaton este hat órakor idevárták mindazokat, akik valamilyen formában kötődtek, kötődnek az intézményhez. Délután négy órától az óvoda egykori és jelenlegi dolgozóit köszöntötte Koósné Reha Valéria, az óvoda vezetője, majd együtt tekintették meg az intézmény elmúlt negyven évéről készült kisfilmet, s a múltat idéző, Elfelejtett gyűjtemények című kiállítást. Este hattól minden érdeklődő előtt megnyitották az épületet, ahol bárki megtekinthette a rendhagyó tárlatot, s a szépen felújított, korszerű óvodát. Szülők és egykor idejárt óvodások lapozgatták a régi csoportnaplókat, a tárlókban régi dokumentumok, kitüntetések, a falakon mindenütt fotók az elmúlt negyven legszebb pillanatairól.

A kiállítást színesítette az Ostorosról érkezett babagyűjtemény, s egy különleges muzeális anyag: a Nemti óvoda százéves múltját idéző dokumentumok.

Ezt követően a nézelődők átsétáltak a Közösségi házba, ahol újabb tárlat várta őket. Itt az elmúlt negyven esztendő különböző relikviái kaptak helyet. Régi családi fotók, gyönyörű kézimunkák, képeslap- és egyéb érdekes gyűjtemények.

A vendégek nagy érdeklődéssel tekintették meg a relikviákat Fotó: B. K.

A két éve működő Kerecsendi Baráti Kör életre hívója, Horváth Teréz portálunknak elmondta, a kört azzal a céllal hozták létre, hogy megszólítsák azokat a középkorú, helyben élő embereket, akik szeretnének időnként kimozdulni otthonaikból, beszélgetni, múltat idézni.

Az estet egy könnyed könnyűzenei blokk zárta, helyi amatőrzenészek részvételével.

Címkék#kerecsend

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában