workshop

2019.07.15. 20:27

A bárzenészek ismét fesztiválon találkoztak Egerben 

Kádek Heny hangképző nyilvános, ingyenes workshopot tartott a kilencedik Szepesi György Bárzenész Fesztivál keretében hétfőn az Egri Farkas Ferenc Zeneiskolában.

Sz. K.

Fotó: Huszar Mark

A Kádek Akadémia vezetője a Heol kérdésére közölte, módszere foniátriai alapú, s ezt mutatta be az érdeklődőknek. A foniátria a hangképzés, a beszéd és részben a hallás zavaraival foglalkozik. Az eseményt nem csak a Trilla – az élő zene versenye résztvevőinek rendezték.

Sok tehetség akadt a fellépők között Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– A foniátriai gyakorlatok az eredendően jó működést forszírozzák, s így gyógyul a hangadás – jelentette ki. Elmondta, hétfő este a Kis Dobó téren bárzenét, jazzt, latin-amerikai zenét, popzenét, musicalt, operettet játszottak, s énekeltek a versenyzők. – Esze Jenő zongoraművész a zsűri elnöke, tagjai pedig Hárs Viktor jazzbőgős, Lauren jazz-énekesnő, s jómagam. Minden évben kiderül, milyen sok a tehetséges zenész, énekes jelentkezett – közölte.

Kedden a Végvári vitézek terén megtartják a díjátadó gálaműsort, fellépnek a zsűritagok, Falusi Mariann és a Sárik Péter Trió is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában