közlemény

2020.06.24. 18:11

Augusztusban rendezik meg az idei Egri Bikavér Ünnepet

Már hivatalos: augusztus 20. és 23. között rendezik meg a XXIV. Egri Bikavér Ünnepet, amelynek idén is az Érsekkert ad otthont.

Heol

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

„Még soha nem vártuk ennyire, hogy végre elmondhassuk, ha minden és mindenki – de főleg a vírushelyzet – velünk van, akkor 2020-ban is lesz Egri Bikavér Ünnep.” – tájékoztatta a Heolt Tarsoly József hegybíró, az esemény főszervezője közleményében.

„A várossal, a szőlészekkel és borászokkal, illetve a partnereinkkel történő egyeztetés után döntöttünk úgy, hogy megrendezzük a XXIV. Egri Bikavér Ünnepet.” – hangsúlyozta Tarsoly József.

– Nagyon köszönjük azt az aggódást és szeretetet, amelyet a fesztivál iránt érdeklődők zúdítottak ránk az elmúlt hetekben. Ezt látva is külön öröm, hogy egyelőre úgy fest, nem kell lemondanunk az eseményt – mondta.

Tarsoly József megjegyezte: a vírushelyzet utáni újraindulásban mind a borászok, mind a helyi vendéglátók és a város turizmusa szempontjából is kiemelt szerepe lesz az Egri Bikavér Ünnepnek. Ebben az évben talán az eddigieknél is fontosabb találkozások színtere lehet a fesztivál, ahol családok, baráti társaságok, régi ismerősök koccinthatnak újra azzal az egri borral, amely ereje most a közösségben és az összetartásban is rejlik. A hegybíró kiemelte: az új helyzet egy egészen más szervezést igényel, a felkészülési idő sokkal rövidebb, de igyekeznek mindent megtenni azért, hogy az idei is egy felejthetetlen borünnep legyen.

A XXIV. Egri Bikavér Ünnep helyszíne az eddig megszokott Érsekkert lesz. A programkínálatról és az egyéb részletekről az elkövetkezendő hetekben folyamatosan közölnek majd részleteket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában