Uránia

2020.06.27. 07:00

Elvesztette patinás moziját Eger? – Vannak, akik aggódnak a város kulturális élete miatt

Az Uránia Mozit tavaly bezárták és az akkori ígéretek szerint a felújítás után a filmkedvelő közönség vehette volna igénybe. Azonban, ahogy arról már beszámoltunk, a patinás épület ifiházként működik tovább szeptembertől.

Gidai Zsanett

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Az Uránia Moziban korábban rengeteg filmes programot tartottak, azonban most sokan félnek, hogy ezeket elveszíti a város. Bollók Csaba filmrendező, az Eszterházy Károly Egyetem oktatója megosztotta lapunkkal meglátásait.

– Egernek ma nincs mozija, hiszen a pláza piaci szereplőé. Nem lesz Klasszikus Film Maraton sem. A napokban hirdették meg a nívós rendezvény harmadik kiadását, és ez az első alkalom, hogy az eddigi Budapest–Eger központú rendezvényből – az eltékozolt mozi következtében – kimaradt Eger. A város elveszítette egy rangos nemzetközi rendezvényét, ahol két évvel ezelőtt még Claudia Cardinale lehetett díszvendég – fogalmazott a rendező. Hozzátette, nem lesz Slow Film Fesztivál. Első alkalom, hogy ezt a nemzetközi színvonalú diákfilmfesztivált nem Egerben rendezik meg, ami elmondása alapján, elég nagy szégyen.

– Nincs gyerekfilmklub, nincs ifjúsági filmklub, nincs nyugdíjasfilmklub. Nincs Régi idők mozija, nincs Kis Vuk filmklub. Nincs egyetemi filmklub. Ez a mozi és az Eszterházy Károly Egyetem együttműködésének látványos felrúgása – véli Bollók Csaba. Úgy látja, hogy az önkormányzat nem egyeztet az érintettekkel.

Elmondása szerint, ifjúsági házat bárhol lehet csinálni. A moziban külön is szerepelhettek volna kifejezetten ifjúsági, de a fent említett gyermek- és nyugdíjasfilmklubok, sorozatok is, amelyekkel mindenki, az egész város jól járt volna. Ám a mozi funkcionális használata, egy egész város kiszolgálása helyett így csak a mozi diszfunkcionális használata történik.

Domán Dániel, az EVAT Zrt.-hez tartozó két cég élére is benyújtotta a pályázatát, köztük az Agria Film Kft. vezető pozíciójára is, megkereste lapunkat aggodalmaival. (Mint megírtunk, az előző vezető, Berényi Tamás maradt a kft. élén.)

Néhány héttel ezelőtt még a fiatalok új gyülekezőhelyének ­kellékeit ragasztották az egykori Urániában Fotó: Gál Gábor / Heves Megyei Hírlap

– Mivel a cégvezető szakmai tervei a mai napig nem ismertek – bár pár sajtóközlemény szerint az eredeti funkció is megmarad – nehezen bírom elképzelni, hogy egy épületben, amelyet már 9 vagy 10 helyiségre szabdaltak szét, a régi ifjúsági ház funkcióját is betöltse, mindenféle rendezvény legyen, megmaradjanak a diszkók is és még vetítsenek is valamilyen formában. Rendszeresen biztos nem fognak vetíteni – fogalmazott Domán Dániel. – A kormány kiemelt programjai közé tartozik a kulturális örökségünk ápolása, ahogy a magyar filmkultúra terjesztése is, ehelyett sokadjára újrajátszott Disney-filmeket kapunk. Értem én a bevételszerzés fontosságát, de jelentős hiány van más szubkultúrák igényeinek kielégítésében is – hangsúlyozta.

Domán Dániel Bollók Csabához hasonlóan hiányolja, eredeti nyelvű filmek, felnőtt- és diákfilmklubokat, filmkultúrához köthető programokat és közönségtalálkozókat. Elmondása szerint, ezeket más városokban kell keresni, ha ténylegesen élvezni akarjuk az igazi moziélményt. Annak ellenére, hogy az egri egyetemen nívós film és művészetoktatás folyik, nemzetközileg elismert szakmai ­személyekkel.

Maradnának a mozis programok

A filmklubokkal és a rendezvényekkel kapcsolatban megkerestük az önkormányzatot is. Berényi Tamás, az Agria Film Kft. ügyvezetője számolt be a részletekről, mint ­elmondta, az Urániában filmvetítési tevékenység is megmarad a korábbihoz hasonlóan a nagyteremben és az Illés György Kamarateremben is. – Célunk, hogy pótoljuk azt az űrt, amit az ifiház megszűnése hagyott maga után és az Urániát újra megtöltsük élettel – fogalmazott.

Lapunknak azt nyilatkozta, hogy a nyáron is lesznek programok az épületben, vetítik majd a Riverdance 25. Jubileumi Show-ját és a Jonas Kauffman: Az én Bécsemet is. Tervezik a Francia Filmnapok pótlását is. Az egyetemi filmklubot sem szeretnék veszni hagyni, a korábbi vetítéseken túl újabb filmklubot hoznának létre. És filmfesztiválokkal is készülnek az Uránia Moziban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában