beruházás

2020.06.08. 07:00

Energiatakarékos lesz a novaji művelődési ház

Kívül-belül megszépült a novaji művelődési ház. Demkó Gábor polgármester vezetett körbe bennünket, s mondta el a részleteket.

Molnár Helga

Hamarosan birtokba vehetik a falubeliek az intézményt. Képünkön Demkó Gábor mutatja, milyen szép lett

Forrás: Heves Megyei hírlap

Fotó: Márkus Attila

Még az előző ciklusban indult az önkormányzat tulajdonában álló művelődési ház energetikai korszerűsítése, melyre a község 52 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.

– Ehhez a pénzhez korrekciót kértünk, s kaptunk, így a végösszeg közel 59 millió forint – mondta Demkó Gábor.

A részletekről szólva kifejtette, az épület külső szigetelést kapott, a teljes tetőszerkezetet lecserélte a kivitelező, s végül újraszínezte. Később a homlokzati szigetelésre is sor kerül.

– A hosszú távú cél az, hogy belülről is szeretnénk megújulni, így lecserélnénk a kazánt, illetve a radiátorokat – sorolta a községvezető. Ezek mellett korszerűbb színpad is rendelkezésre áll majd a tervek szerint.

Hamarosan birtokba vehetik a falubeliek az intézményt. Képünkön Demkó Gábor mutatja, milyen szép lett Fotó: Márkus Attila / Heves Megyei hírlap

Összességben ­elmondható, ha mindez megvalósul, akkor egy olyan intézménye lesz Novajnak, ahol rendezvényeket, bálokat, valamint kiállításokat is szervezhetnek, illetve a fiatalok számára is megfelel majd mint közösségi színtér.

– Egyéni kezdeményezésképp felmerült, hogy rajzpályázatot hirdetünk, amelynek célja, hogy a művelődési ház oldalfalát valamilyen népművészeti, a faluhoz kötődő festménnyel dekoráljuk. A tematika még képlékeny, lehetne benne bor és szőlő, de természetesen a remélés is helyet kaphatna – tette hozzá Demkó Gábor.

A faluvezető ezzel kapcsolatban még bizonytalan, helyi tehetséget is keresnek, a megvalósításhoz pedig felajánlásokat vár, hiszen Novaj költségvetése szűkös. A művelődési ház felújítása ezzel nem zárul le, az udvarát is elkezdték rendbe tenni. A cél egy kis park kialakítása, ahol szabadtéri eseményeket lehetne megszervezni, lebonyolítani.

– Megkezdődtek a munkálatok, az önkormányzat a szűkös források ellenére már takarítja, elképzelésink szerint begyepesítjük, sziklakertet, valamint bográcsozót telepítünk. Ezzel lenne teljes a modernizálás, így egy komplex, télen-nyáron használható házunk lesz – részletezte. A beruházás hamarosan a végére ér, az épület előtti parkosítás zajlik, a belső felújítás augusztus végére elkészül, s akkor átadják a művelődési házat, mely így megfelel a kor követelményeinek, s sokkal energiahatékonyabb lesz.

Igyekeznek még szebbé tenni településüket

Demkó Gábor szívügye a faluszépítés, elkötelezett emellett. Komoly gondot jelent az illegális hulladéklerakás, mely ellen harcolnak. Kilátásba helyezte a nagymértékű büntetést azoknak, akik szemetelnek községszerte. Április elején kezdték el a Mocsolyási pincesor végén található törmelékrengeteg felszámolását. Nagy ­mennyiségű kommuniális s veszélyes hulladék tűnt el, majd tereprendezéssel folytatták a munkát. Ifj. Juhász Péter építészmérnök digitális térképet készített, melyen húsz olyan helyszínt jelöltek meg, ahol hulladékot találtak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában