koncertek, kiállítások

2020.10.11. 19:23

Jobbnál jobb programok várták az érdeklődőket az egri Maratoni Folk Hétvégén

Koncertek és kiállítás is várta az érdeklődőket a megyeszékhelyen.

B. R.

Fotó: Huszar Mark

Az egész családnak tartogattak érdekes programokat a csütörtökön kezdődött Maratoni Folk Hétvégén a Bartakovics Béla Közösségi Házban.

Az Egri Kulturális Művészeti Központ igazgatója arról szólt, több év kihagyás után tavaly rendezték meg újra a programsorozatot, amely idén egy nulladik nappal indult, Palya Bea koncertjével. Pénteken a Heves Megyei Népművészeti Egyesület alkotóinak munkáiból összeállított, a Velünk Élő Népművészet kiállítással folytatódott a rendezvény. Ezt követően egri fiatalok – népzenészek, néptáncosok – mutathatták meg tudásukat a Tehetségeink gálaműsorban, fellépett mások mellett a Lajta László Néptáncegyüttes is.

Kiss Renáta úgy folytatta, a szombat délelőtt a családoké volt, Szalóki Ági Körforgás című gyerekkoncertjére táncolhattak a kicsik, később a szüreti mulatságon a Minaret körül őszi népszokásokat elevenítettek fel a gyerekekkel. Az este koncertekkel, táncházzal zárult.

Hozzáfűzte, a hétvége alatt folk büfé működött, s finom borokat is kóstolhattak a látogatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában