művészet

2021.02.28. 15:30

Friss katalógus is bemutatja az egri egyetem volt oktatójának lenyűgöző képeit

Nemcsak az Eszter­házy Károly Egyetemen, hanem a városban is erőteljes F. Balogh Erzsébet művészi jelenléte. Férje, Fajcsák Attila elismert néprajzos, népzenész. Két felnőtt fiuk a művészeti életben is letette névjegyét. Ha éppen nem alkot, gyönyörűséges kislány unokáival is tölti az időt.

Jámbor Ildikó

– Tavaly nyílt a tárlatod Miskolcon.

– Hazatérés, Homecoming címmel október 22-én nyílt a Miskolci Galériában a kiállításom. Eredetileg november végéig lett volna látogatható, de szigorítások miatt bezárt két hét után. A galéria vezetője, Kónya Ábel úgy gondolta, hogy ideális lenne megvárni a nyitást és utána még két hétig lehetőséget adni a megtekintésre. Közben készült egy online tárlatvezetés, H. Szilasi Ágotával, a kiállítás kurátorával. Vele beszélgettünk a képekről és arról a szakmai útról, amely idáig elvezetett.

– Mi jelent neked Miskolc?

– Már a kiállítás címében is próbáltam utalni arra, hogy a szülővárosomat, Miskolcot érzem meghatározónak a pályaválasztásom szempontjából. Ha egy szóval kellene meghatároznom azt az érzést, amelyet jelentett számomra, akkor a szabadság szót választanám. Ez nemcsak szellemi, de fizikai szabadságot is jelentett. A művészi, kulturális élet pezsgett ahhoz képest, hogy vidéki helyről volt szó, kiváló állandó és ideiglenes kiállításokkal. A modern művészet legszínvonalasabb képviselőit lehetett látni. Csak Kondor Bélát, Szalai Lajost emelném ki, de hosszú a rangsor. Remek volt a színház, rengeteg kiváló koncert közül válogathattunk, és volt két mozi. Ruttkay Györgyhöz, a magyar aktivizmus egyik mesteréhez jártam magánórákra, aki életének utolsó éveiben ott élt. A fizikai szabadságot is Miskolc jelentette hatalmas tereivel. A belvárosban éltünk szüleimmel. A város jelentette számunkra a grundot. A Pecében játszottunk, a Deák téren, az Avason. Versenyszerűen úsztam a Postás csapatában, és a nyarat a strandokon, Tapolcán, Lillafüreden és a Mályi tavon töltöttük.

– Akkor ez valóban hazatérés.

– Ezt a címet sokszínűsége miatt adtam a kiállításnak. Tetszett, hogy rendkívül tág fogalom, és a szülőváros mellett utalhat a festészetben megtett útra is, melynek során arra a belső érésre is asszociálhatunk, amit egy festő munkássága alatt megjár. Az én esetemben ez az út nyomon követhető ezen a kiállításon. Röviden úgy lehetne összegezni, hogy az indulati gesztus festészettől a geometrikus rend felépítéséig terjed az íve. A cím további kérdéseket vethet fel. Haza lehet-e menni? Hol lehetünk otthon? A hazatérés egy út állomása, s remélem, hogy nem ez az utolsó. Számomra mindenképpen lényeges a gyökerek, a múlt feldolgozásának fontos fázisa. Jelen esetben nekem ez erőgyűjtést is jelentett, mely a folytatáshoz elengedhetetlenül szükséges.

– Összegző a tárlat. Láthatjuk majd Egerben is?

– A kiállítás az elmúlt öt év munkáiból ad egy válogatást. Örültem, hogy Bukta Imre vállalta a megnyitását, mert együtt dolgoztunk több mint egy évtizedig az egyetemen. Művészete, emberi és tanári hitelessége fontos a számomra. Készül egy katalógus is, mely a napokban kerül nyomdába, ebben az elmúlt tizenkét év munkái láthatóak. Folyamatosan dolgozom, rengeteg munkám halmozódott fel a műtermemben, ezért időszerűnek tartottam dokumentálni azt a szakmai utat, melyet a 2008-as Templom Galériában rendezett kiállításomtól, melyet Földi Péter nyitott meg, mostanáig megtettem. Remélem, hogy Miskolcon még tudunk szervezni egy katalógus bemutatót. Külön öröm, hogy számomra nagyon fontos emberek segítették megjelenését. Olvasható benne Földi Péter, Goda Gertrúd, Wehner Tibor, H. Szilasi Ágota, Patrick Nicolas Tayler írása. Fajcsák Bence készítette a dizájnt. Az egri kiállítás nem rajtam múlik. Nem tudhatjuk, hogyan és mikor tér magához a kulturális élet.

Kónya Ábel, F. Balogh Erzsébet, Bukta Imre a megnyitón Fotó: MW

– Az Eszterházy Károly Egyetemen sok évtizedig oktattál.

– Az egyetemi közeg volt az otthonom. Felemelő érzés olyan fiatalokkal dolgozni, akiknek a képzőművészet a legfontosabb, mint nekem. Egy nyelvet beszéltünk. A közös munka inspirált új utak keresésére, kísérletezésre. Azonban egyre jobban zavart, hogy bizonyos kérdésekre nem tudtam válaszolni nekik. Többek közt arra, hogy Egerben miért nincs lehetősége egy hallgatónak kiállítani a Nemzeti Kiválóság Programban elkészített festményeit. Miért szűnnek meg a kiállítóhelyek? Most öttel van kevesebb, mint három éve.

– Nemzetközi porondon is sokszor megmérettettél. Németországban voltak tárlataid, legutóbb a tanszékkel Itáliában.

– A tanszék 70 éves jubileumát kiállításokkal ünnepeltük. Fontosnak tartottuk, hogy az egri Templom Galériában az egrieknek is jelezzük az esemény jelentőségét. A város szellemiségét, kulturális életét is gazdagította és gazdagítja, ha ilyen színvonalú oktatás van jelen. Érdemes volna a vizuális oktatás egri történetét megírni, mert országos jelentőségű. Ezt a kiállítást a Római Magyar Akadémián is bemutattuk. Emellett több nemzetközi művésztelepen is megfordultam a közelmúltban.

– Hogyan telnek számodra a karanténos napok?

– Próbálom sok munkával lekötni magam, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem viselt meg az utóbbi három hónap. Én korábban mindennap úsztam, a műtermem korszerűtlen, kifűthetetlen, a téli hidegben nem túl alkalmas munkára. Nagy kilátásokat, izgalmas képzőművészeti programokat Egertől nem remélek. Azonban mindig megcsillant valami új lehetőséget az élet. A minap kaptam levelet Szardíniából, felkérést művésztelepi együttműködésre. Reménykedem, hogy lesz belőle valami.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában