Jó hír! Hétfőtől újra látogatható a Bródy könyvtár Egerben

Május 3-tól ismét látogatható a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, de csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek.

Sz. M. L.

Fotó: Daniel Beran

– Nagy tisztesség nekünk, hogy a januárban átadott épülettel kapcsolatban sikeres beruházásról számolhatunk be. Ugyanakkor a mai nap különleges, hiszen hosszú idő után megnyílnak gyűjteményeink az olvasok előtt – mondta Tőzsér Istvánné igazgató a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár ünnepélyes megnyitóján.

Az intézményt ma délután egy órától vehetik birtokba a védettséget élvező olvasók.

– Januárban, amikor átadtuk a felújított épületet, akkor még nem tudhattuk, hogy mikor történik meg a tényleges nyitás. Az intézmény munkatársai akkor lázasan készültek, nem is sejtve, hogy négy hónap így fog majd eltelni. Ugyan lassan már kezdjük visszakapni az életünket, ugyanakkor – nagyon helyesen – még mindig vannak korlátok, a védettséghez kell kötni sok lehetőséget. Ez nem az én, vagy az önkormányzat döntése, hanem a kormány logikus rendelkezése – mondta Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere.

A polgármester hozzátette, reméli, hogy továbbra is sokan regisztrálnak az oltásra. A megújult Nagypréposti Palotát Tőzsér Istvánné mutatta be. Elmondta, hogy az intézmény dolgozóinak hetven százaléka már kapott vakcinát.

– Felelősségünk van abban, hogy a kulturális szerepet erősítsük, s átadjuk azt a szellemi kincset, amellyel intézményünk rendelkezik. Azt terveztük, hogy az egész épületet átadjuk a látogatóknak, ezzel és a belső terek újragondolásával is merészet álmodtunk – fogalmazott az igazgató asszony. Elmondta: a város első számú kulturális intézményének modern, ugyanakkor műemlékhez méltó felújítása megtisztelő, ám nagy feladat volt. Úgy alkottak XXI. századi szolgáltatást, hogy a hagyományos könyvtári alapokra építettek. Kiemelte továbbá kollégái kreativitását és az önkormányzat támogatását is.

A könyvtár új arculati elemeiről Kelemenné Csuhay Zsuzsanna szolgáltatási igazgatóhelyettes beszélt, aki nagy részt vállalt a gyűjtemények költöztetésének tervezésében is. Elmondta, kreativitásunkat külföldi könyvtárak is inspirálták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában