A tehetséget nem lehet tanulni, vallja a kitüntetett egri művészpedagógus

– Miként került Egerbe? 

– Mezőkövesden születtem, ott jártam iskolába. Hetedikes koromban rajzórán festettem egy vödröt, amire a rajztanárom kijelentette, hogy még aznap délután a városi rajzszakkörbe kell jelentkeznem. Innen indult a rajz iránti szenvedély. Édesanyám mindig a matyót rajzolta és hímezte, valószínű, hogy a tehetséget tőle örököltem. Egerbe jöttem főiskolára, ez most az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem. Később pedig a szerelem tartott itt. Anyukám pedagógus volt, talán innen ered a művészpedagógusi pályaválasztásom is. Öt évig Mezőkövesden tanítottam, majd 1979-től Egerben. Az ember, ha nem talál abban örömet, amit csinál, az a legnagyobb bűn, átok az életében, s szerencsére én azt csinálhatom, amit szeretek. Fiatalokat tanítani és ösztönözni, ezek boldoggá tesznek. A tehetséget nem lehet tanítani, csupán a kifejezőeszközt. Minden ami a művészettel kapcsolatos és nekem összegyűlt az évek során, azt próbálom elmondani, kötni valamihez. Nagyon fontos, hogy minden, ami bennünk van, azt kimondjuk, és ezáltal tanítsunk. Magam is rengeteget tanultam a mesteremtől. 

– Ki volt a mestere? 

– Blaskó János, aki csodálatos, rendkívül művelt, kulturált ember volt. A művészet fele terelt, és ha valakivel elszaladt a ló, azt is féken tudta tartani. Mindenféle vonatkozásban mintát adott a tanár úr. A legmeghatározóbb pillanat vele kapcsolatban akkor volt, amikor pertut akart velem inni. János bácsinál ez olyan volt, mintha Pablo Picasso mondta volna, hogy Lajoskám, hát szervusz, megölellek. 

– Az Ifjúsági Ház igazgatója is volt. Mit jelentett ez Önnek? 

– Amikor az 1980-as években igazgató voltam, azt mondtam, hogy én rajztanár vagyok, csak most az Ifjúsági Házat irányítom. Óraadó tanárként tanítottam közben a Gárdonyi, majd a Dobó Gimnáziumban is. Az Ifjúsági Házban rajzszakkörünk és galériánk is volt, így évente legalább öt kiállítást szerveztem. Rengeteget alkottam is: 62 önálló kiállításom volt eddig. Itthoni és külföldi tárlatokon egyaránt szerepeltem. Jelentek meg munkáim újságokban és folyóiratokban is, illetve több mint 50 könyvet illusztráltam, Murawsky Magdolnának, költő- írónőnek, például már 25 könyvét. Az illusztráció soha nem az, hogy a leírt szöveget valahogy megrajzolom, fontos, hogy lelki kapcsolat legyen az illusztráció és a leírt szöveg közt. 

– Murawsky Magdolna készítette a Fridél 70 kiadványt is... 

– Jól hangzik, ugyanakkor rossz kimondani, hogy hetven, mert nem tudom hova szaladt el az elmúlt harminc év. Meglepetés volt, amikor megláttam a Magdi által kiválasztott képeket, nagyon örültem neki, de még nem örültem ki magam teljesen. Számomra rossz időben jelent meg. Ötven évig voltunk együtt a feleségemmel, aki már nincs köztünk. Számomra jelenleg a legnagyobb örömöt a lányaim és az unokáim jelentik. 

– Mire a legbüszkébb? 

– Határozottan a családomra. Arra, hogy sikerült a feleségemmel tisztességesen felnevelni mind a két lányunkat. Mind a ketten egyetemet végeztek, s egészségesek. 

– Mivel tölti a szabadidejét? 

– Tízéves koromtól Fekete István könyveket hozott a Jézuska. Ezeken nőttem fel. Mindig vágytam a vízpartra vagy az erdőbe, és 44 éves koromban jutottam el a vadászathoz, ami elsősorban az erdőt jelenti számomra. Tizenöt éven keresztül szenteste és szilveszter kivételével szinte naponta az erdőben voltam. Minden nap adott valamilyen élményt, nyáron a szentjánosbogarak villózása, télen a hóesés. Az erdőben egyetlen felesleges dolog van, az ember, minden más a helyén van. 

Névjegy: Fridél Lajos

1950-ben született Mezőkövesden. 

1974-ben végzett az egri tanárképző főiskolán rajz, földrajz szakon. 

Tíz esztendeig volt az Ifjúsági Ház igazgatója az 1980-as években. 

1994-től az Eventus művészeti iskolában tanít művészpedagógusként. 

2004-ben kapta meg a Nimród Vadász érmet, amire a legbüszkébb. 

Család: két gyerek: Veronika és Mária; négy unoka: Bálint, Júlia, Áron, Alíz. 

Érdekesség: mindkét lányának azonos nevű férje van. 

Hitvallása: „A tehetséget, azt bizony a magyar gének termelték ki.”