Filmezés

2022.03.19. 20:04

A segítő szándék vezette az egri származású hollywoodi rendezőt, amikor élete megfilmesítésébe fogott

Kovács Klaudiával, az egri származású hollywoodi rendezővel beszélgettünk készülő filmjéről és annak hátteréről. A nagyjátékfilm saját története alapján, a családon belüli szexuális abúzusról és a gyermekpornográfiáról szól. A nehéz és sokakat érintő téma bemutatása során a tragédiák ­feldolgozására helyezi a hangsúlyt az alkotó, akinek célja az áldozatok iránti empátia növelése.

Fekete-Vadászi Erika

Kovács Klaudia célja az áldozatok iránti társadalmi szintű empátia növelése.

Fotó: Vanie Poyey

– Hogyan kötődik Egerhez? 
– Nagyon szeretem ezt a várost, és roppant büszke vagyok egri származásomra. Amilyen gyakran tehetem, haza szoktam látogatni, s terveim között szerepel, hogy kétlaki életre álljak át. Sokfelé utaztam a világban, és rendkívül különlegesnek számít, hogy egy ilyen kis városra, mint Eger, ekkora kulturális gazdagság legyen jellemző. Úszó olimpikon édesanyám, Erdélyi Éva az Egri Dobó István Vármúzeumban dolgozott muzeológusként, így gyakorlatilag a vár az én grundom volt, szívesen emlékszem vissza erre. 

 


– Hogyan lett író és rendező? 
– Mindig is vonzott a film és a színház világa, már óvodásként felléptem az egri Gárdonyi Géza Színházban. Miután a Színház- és Filmművészeti Főiskolára nem vettek fel, jelentkeztem egy európai iskolába, amit végül egy Los Angeles-i lehetőség miatt nem kezdtem el. Az első munkámat úgy kaptam, hogy nem rendelkeztem tapasztalattal. Ekkor találkoztam azzal a művészileg fantasztikusan felemelő érzéssel, amikor az ember kezében van egy egész produkció. Írni mindig is szerettem, s bár elsősorban rendezői ambícióim vannak, a filmjeimet papírra kell vetni, hogy vászonra kerülhessenek, és az érzelmi kötődés miatt ezt én tudom a legjobban megtenni. 

 


– Hogyan élte meg a gyerekkorában átélt bántalmazást, miként tudta feldolgozni a történteket? 
– Édesanyám egyedül nevelt halálig, tehát hatéves koromig. Majd az özvegy nagymamámhoz kerültem, aki szintén meghalt, amikor nyolcadik osztályos voltam. Még a tanáraim nagy része is nő volt addig, így nem volt az életemben semmilyen férfiminta. Árván és naivan, 14 éves koromban, még biológiailag gyerekként felkerestem a számomra addig szinte ismeretlen apámat Hamburgban. Ekkor követte el velem szemben az első szexuális abúzust. A képzőművész apám úgy tudta végigvinni a bántalmazást, hogy a nyugati művészélet természetes részeként, sőt a családi dinamika szükséges feltételeként tüntette fel a szexualizált légkört, s azokat a cselekedeteket, amiket velem tett. Az események előtt egy úgynevezett groomingnak voltam kitéve, ami azt jelenti, hogy a bántalmazó egy lassú, manipulatív folyamatot visz végig, mielőtt elkövetné az abúzust. Eközben a gyereket hol fenyegeti, hol magához édesgeti, s taktikusan elmossa a határokat, így a kiskorú teljesen talajt veszít és félni kezd. Esetemben is így történt: tisztánlátás helyett teljesen össze voltam zavarodva, és sokáig nem is tudtam erről senkinek beszélni. Tizenkilenc évesen kerültem Amerikába. Addigra már borzasztó gondolataim voltak, és óriási feszültség volt bennem. Egy pszichológus segítségével értettem meg lassan, hogy ami velem történt, az nagyon komoly abúzus, sőt bűncselekmény. Már 25 éves voltam, mire eljutottam odáig a gyó­gyulás folyamatában, hogy felhívtam a budapesti gyámjaimat, azaz az apám testvérét és az ő feleségét – akiknél nagymamám halála után nevelkedtem –, s zokogva elmondtam nekik a történteket. Legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy az apám már korábban megmutatta nekik azokat a gyermekpornográf felvételeket, amelyek tárgyává és áldozatává tett. Ekkor állt össze bennem a kép, hogy így van bizonyítékom! Mérhetetlenül fájt, hogy az apám, ahelyett, hogy megvédett volna, ezt tette, és csalódtam a gyámjaimban is, mert nem óvtak meg a további bántalmazástól. Évtizedekbe telik a történteket feldolgozni, és a legfájdalmasabb talán az – amit más áldozatoktól is szoktam hallani – hogy sokszor az úgynevezett szeretteink sem állnak ki mellettünk. Márpedig, aki hallgat, vagy nem áll ki az áldozat mellett, az a bűnelkövető mellett teszi le a voksát, legalizálva ezzel az erőszakot. Aki átélt ilyesmit, az pontosan tudja, hogy ezek életre szóló sérülések. Ezért is tartom roppant fontosnak felhívni a figyelmet arra, hogy még keményebb jogi következményei kell legyenek az ilyen típusú erőszakos cselekedeteknek, és drasztikusan meg kell emelni a büntetés mértékét. 

 


– Az apjával tudott a történtekről beszélni, kért öntől bocsánatot valaha? 
– Az apám a bizonyítékok és a tanúk ellenére is mindent tagad, sosem kért bocsánatot. Ez egyébként tipikus abúzer hozzáállás. Sajnos az áldozatoknak a legtöbb esetben meg kell tanulniuk úgy élni, hogy sosem kapják meg azt a minimumot – bocsánatkérést –, amit megérdemelnének. 

 


– Miért épp az Égigérő tűz címet kapta a saját történetéről szóló filmje? 
– Talán sokan hallottak arról Egerben, hogy édesanyám egy gázrobbanásban vesztette életét, és ekkor lakástűz is keletkezett. Erre, mint kiindulópontra reflektál a film címe, továbbá a tűzre, ami a megtisztulás szimbóluma. 

 


– Mit tanácsol azoknak, akik átéltek bántalmazást vagy jelenleg is elszenvedői? 
– A legfontosabb azt megérteni, hogy az abúzus sohasem az áldozat hibájából történik, ezért nem szabad hibáztatni és elítélni a bántalmazottakat! Azt javaslom minden érintettnek, hogy kérjenek szakmai segítséget. A közvetlen környezetnek is kulcsfontosságú szerepe van. Ők azzal tudják segíteni az abúzus túlélőjét, hogy nem vonják kétségbe a szavait, valamit mély empátiával és szeretettel fordulnak felé. Nem kell mindenkinek úgy kiállnia a világ elé, mint ahogy én tettem a munkámból kifolyólag. De valakivel mindenképp ossza meg a történetét, mert azzal, hogy kimondja az igazságot, óriási tehertől szabadul meg, és ez az első szükséges lépés ahhoz, hogy az elkövető tette ne maradjon titokban és következmények nélkül. 
 

Névjegy: 

Név: Kovács Klaudia 
Születési hely: Eger 
Lakhely: Hollywood (Kalifornia) 
Beosztás: Film- és színházrendező 
Hobbi: kedveli a kulturális műfajokat, színháztól a táncig mindent, szeret utazni. 
Elismerések: Összesen 35 díjat tudhat magáénak. A nívós Oscar-versenybe bekerült A lyukas zászló című filmje, amelyet az Amerikai Kongresszusba is meghívtak. A Magyar Köztársaság nevében A szabadság hőse emlékérmet kapott az 1956. évi forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának ünnepén. 

Weboldal: https://klaudiakovacs.com/
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában