Könyvbemutató

2022.03.29. 14:00

Új regényét mutatta be az egri könyvtárban a Kistehén zenekar frontembere

Többgenerációs zenészcsalád életét ismerheti meg az olvasó a kötetből, de a svábok tradícióiba és mindennapjaiba is bepillantást nyerhet.

Fekete-Vadászi Erika

A könyvbemutatón balról: Lovas-Szabó Kitti, Kollár-Klemencz László, Gulyás László, Szécsényi Orsolya 

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A napokban mutatták be Kollár-Klemencz László zenész és író első regényét, az Öreg Banda című kötetet a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. Az érdeklődők megismerhették a szerzőt, bepillantást nyerhettek a zenészcsalád történetébe, s a svábok tradícióiba, mindennapjaiba is. Kollár-Klemencz László beszélgetőtársai Lovas-Szabó Kitti és Szécsényi Orsolya könyvtárosok voltak, illetve Gulyás László, az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola igazgatója szakmai tudásával színesítette az estet. 
Egy könyvtáros, amikor elolvas egy könyvet, rögtön kérdéseket tesz fel magában, és nagyon jó, amikor ezeket a szerzőnek személyesen is felteheti – fejtegette elöljáróban Szécsényi Orsolya. Ezután sokoldalú emberként mutatta be Kollár-Klemencz Lászlót, aki építőmérnöki és állatorvosi karon is végzett, majd filmforgatókönyveket és dalszövegeket írt. Két novelláskötete is megjelent a regénye előtt, és többféle zenei formációból is ismertté vált. 
Arra a kérdésre, hogy vajon írónak vagy zenésznek tartja inkább magát, Kollár-Klemencz László azt válaszolta, akkor örül legjobban, ha ezt nem kell eldöntenie. 
– Szerintem szövegírás szempontjából a próza könnyebben járható út. Ilyenkor az írás által olyan helyekre tudok eljutni, ahová szabadon szeretnék. Ehhez képest a költészet vagy a dalszövegírás egy keret bezártabb világ – jegyezte meg az alkotó. Elmesélte, hogy a zene szeretete mindig is ott volt a családjukban. A szüleik tudatosan a zene felé fordították őket, már elsős korukban hangszer volt a kezükben a nővérével. Valószínűleg mindketten örököltek egyfajta zeneiséget. 
– A zenélés mellett elkezdtem a filmekkel foglalkozni, ezen keresztül kerültem kapcsolatba a látvánnyal és a szövegekkel, majd forgatókönyveket írtam. Később már a körülöttem zajló dolgokat is papírra vetettem. Volt, amikor még nem tudtam, hogy mi lesz egy-egy történet sorsa, de nem akartam elfelejteni, ezért leírtam – emlékezett Kollár-Klemencz László. 
Szólt arról is, mi inspirálta az első regénye megírásában. 
Szerettem volna a gyerekkoromról írni, arról, amiket a hetvenes években Újhartyánban megéltem. Egy csoda volt az az időszak. Az ott élők segítették egymást, és bár kritikusak voltak, senkit nem hagytak az út szélén. Összetartó közösség volt, nagy boldogság volt számára ennek a részese lenni. Akkoriban reggel kiengedték a gyerekeket, megszabták, hogy délre érjünk haza, még kulcs sem kellett, mert senki nem zárta az ajtókat- mesélte. Bár elkezdett írni a gyerekkoráról, úgy érezte, ez nagyon róla szól, így jött rá, hogy inkább a felmenői által alapított, nagyon híressé vált Öreg Bandáról írjon. 
A kötetbemutatón elhangzott, hogy a regényben szereplő Kaldenecker család Soroksáron üzemeltetett nagy gazdaságot, majd úgy döntöttek, hogy elköltöznek Újhartyánba. Nehéz körülmények közé kerültek, és az hozta ki őket a rossz helyzetből, hogy a zenedébe járt Joseph fiuk zenekart alapított. Így született meg az Öreg Banda. A formáció annyira sikeres lett, hogy hamar pénzt is tudtak keresni a muzsikálással. 
Egy többgenerációs családregény megírása nem könnyű feladat, hiszen sok történelmi dokumentummal is szükséges foglalkozni, ám Kollár-Klemencz László úgy érezte, be kell mutatnia a felmenői történetét. Nagynénje rengeteget mesélt neki a családról, ami segítette a regény megírásában. 
Az esten Gulyás László bemutatta a könyv borítóján is látható képen, hogy milyen hangszereken játszott a banda. Többek között trombitások, dobosok, klarinétosok és basszus kürtön játszók is voltak a tagok között. Sokan – bár volt ritmusérzékük – zenei képzettség nélkül léptek be a zenekarba, és így is nagyon sikeres lett a formáció. A regényt olvasva betekintést nyerhetünk a család mindennapjaiba, megismerhetjük az Öreg Bandát, és a kötet szép emléket állít a magyarországi sváb kultúrának is. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában