Elismerések

2022.05.21. 13:00

Makfalva díszpolgára lett Szíki Károly

Díszpolgári címmel ismerték el az egri Szíki Károly több évtizedes munkásságát a Románia erdélyi részén, Maros megyében lévő Makfalva községben.

Munkatársunktól

Vass Imre (balra) adta át a kitüntető címről szóló oklevelet Szíki Károlynak

Forrás: HMH

Több mint 40 esztendei erdélyi, moldvai, bukovinai magyarokért végzett folyamatos, áldozatos munkájáért, Makfalva közösségének szellemi-lelki-anyagi megsegítéséért díszpolgári címet adományoztak vitéz, lovag Szíki Károly Arany Érdemkeresztes színművésznek, Nemzetőr ezredesnek Makfalván. A Díszpolgári Oklevelet Vass Imre, az erdélyi helység polgármestere a Polgármesteri Hivatal előtt tartott rendezvényen felemelő ceremónia kíséretében adta át a kitüntetettnek. 

A kitüntetési laudáció szerint Szíki Károly Tiszaföldváron született a Mezőségből, Szék községből kitelepült ősök utódjaként. Alapítója volt az egri Gárdonyi Géza Színháznak 1987-ben. Sikeres főszerepek és rendezői munka mellett bemutatta az elszakított területeken és az emigrációban élő magyarság irodalmát, műsoraival Erdélyben, Kárpátalján, Amerikában és Kanadában is járt. 

A magyar nemzet szolgálata művészként és magánemberként is elsődleges célja. Különleges helyet foglal el szívében az erdélyi, moldvai magyarok sorsa, életük szebbé-könnyebbé tétele. A legnehezebb időszakban is, már 1980 óta jelen volt előadásaival, publikációival Erdélyben. A marosvásárhelyi véres csütörtök résztvevőjeként tudósított Sütő András megveretéséről. 

A székelyföldi árvíz idején a Nagygalambfalván elsodort híd helyreállítására szervezett gyűjtést. A moldvai, bukovinai magyar közösségeket folyamatosan támogatja, életüket dokumentálja és közvetíti a világ­híradókban. 

Makfalvához kivételesen bensőséges kapcsolat fűzi, itteni székely barátait rendre felkeresi Székelyföldön, és azt kutatja, hogyan tudna minél többel szolgálni nekik. Könyvtárfejlesztésre könyveket szállított Makfalvára, Moldvába, dokumentumfilmet készített makfalvi zenészekkel Horthy Miklós emlékének őrzéséről. Az anyaországi médiákat folyamatosan tájékoztatja a helyi eseményekről. Előadókörutakat szervez Makfalván és környékén erdélyi költők, írók, Sütő András, Wass Albert, Farkas Árpád, Kányádi Sándor műveiből szerkesztett műsorokkal. A szervezésével létrejött a testvértelepülési program Makfalva és Tard között. 
Nemzetet szolgáló tevékenysége elismeréseként 2014 óta a Nagy Medve csillagkép egyik bolygója a nevét viseli. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában