Jubileumi évében ismerték el az egri színház kiválóságát

– Vége a színházi évadnak, mely ön számára a 25. Milyen érzéssel tölti el ez a jubileum? 
– Különös és hihetetlen számomra. Annyi energiám van, mintha csak tíz év telt volna el. Ráadásul jövőre betöltöm az ötvenet, amit szintén nehezen tudok elhinni… Nem igazán érzem az idő múlását. Hálás vagyok, hogy Egerbe kerültem. Budapesten születtem, de már több évet töltöttem itt, mint amennyit a szülővárosomban, így bízom abban, hogy mára az egriek is elfogadnak egriként. Ha az évadomat nézem, nagyon tartalmas volt, de júniusban még több feladat vár rám… A Szkénében játszottam a múlt héten két előadásban is, Temesváron voltam a hétvégén Kaszás Gergővel, Bozó Andival, Marjai Virággal az Eltört korsó című darabbal, utána még szarvasi, békéscsabai előadások következnek. A színészi létemet teljessé teszik azok a darabok, karakterek, melyeket az anyaszínházon kívül, főképp Salgótarjánban játszom. Fontos nekem, hogy meglegyen ez a műfaji sokszínűség. 

– Hogyan érintette az évad színésze elismerés? 
– Őszintén meglepett, hiszen senkinek sem lehet egyértelmű, hogy az adott évad végén őt szavazza meg a társulat. Másrészt több kolléga is nagyszerű alakítást nyújtott az idén, így méltán kaphatta volna más is. De az, hogy velem ez éppen a jubileum évében történt, egészen meseszerű. Emlékeim szerint talán ez a negyedik alkalom volt az elmúlt 25 év alatt. Bármikor is kapom, mindig megható, amikor a társulat ilyen módon is kifejezi a tiszteletét, szeretetét és megbecsülését. 

– Mint minden évforduló, talán ez a 25 év is összegzésre készteti az embert. Készített számadást? 
– Színes, tartalmas volt az Egerben eltöltött negyedszázad, több olyan előadás, szerep is volt, amely örökre emlékezetes maradt. Ilyen például A kölyök Chaplinje, a Hajmeresző Tony Whitcombja, a Legyetek jók, ha tudtok! Fülöp atyája, vagy Truffaldino A két úr szolgájából, a Tangóban Eugéniusz, a Charley nénjében Lord Frank Babberley karaktere, az Emésztő tűzben James és Arthur szerepe, de mindenképp meg kell említenem a Viktória című operettet is, amelyben Rácz Jancsit, a tisztiszolgát játszhattam. Az igazság az, hogy a szakmát itt, Egerben tanultam meg. Itt küzdöttem meg a szerepeimmel, önmagammal, a fejlődésemmel, itt váltam színésszé. Sajnos kevés önbizalmam van, ezt nehezen hiszik el azok, akik csak a szerepeimben látnak, pedig én örökké kétkedek magamban. Például A kölyök című előadás idején – mely előadást a szakma és a közönség is dicsért – egy szakmai válságot éltem meg. Komolyan kételkedtem önmagamban, jó-e az, amit csinálok. Soha nem tudtam azt mondani magamról, hogy ebben vagy abban a szerepben jó voltam, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy a pozitív visszajelzések nem segítenek. Sőt, talán ezek tartanak a pályán… De emellett mindig ott van bennem a kérdőjel, hogy jól végzem-e a munkám. Nem szeretem magam visszanézni sem, de ha mégis, akkor meg azt nem értem, a közönségnek miért tetszem… Akadnak pillanataim egy-egy előadásban, melyek olykor megnyugtatnak, de akkor is értetlenül állok a siker előtt. 

– Ez miből táplálkozik? 
– Nem tudom… Kisgyerekként is ilyen voltam. Gátlásos, önbizalom-hiányos. Lehet, azért is lételemem a színpad, mert a különböző szerepekben levethetem a gátlásaimat. 

– Hogyan készül egy szerepre, és milyen típusú rendezővel szeret dolgozni? 
– Régebben beleestem abba a hibába, hogy előre készültem egy karakterből, lejátszottam magamban, milyen legyek… Ma már a rendezőre bízom magam. A próbafolyamat alatt persze jelzem, ha valamit nagyon másképp gondolok, de szeretek bízni a rendezőkben. A kételkedés amúgy is erős tud lenni bennem a próbafolyamat alatt, akkor is van bennem egyfajta bizonytalanság. Mégis nagyon szeretem a próbaidőszakot, élvezem, ahogy alakul az előadás, szeretem megélni az egész folyamatot. Olyan rendezővel szeretek dolgozni, akinek van határozott elképzelése, aki nyugodt és megnyugtató, aki bízik bennem és biztat engem. Fontos, hogy jól tudja kezelni az én bizonytalanságomat, legyen jó pedagógus és pszichológus is. Aki főnökként viselkedik, nem alkotótársként, azzal nehezen tudok mit kezdeni. 

– A drámairodalom szerencsére bőven ad szerepet ötven fölött is egy színész számára. Van olyan vágyott szerepe, amit szeretne a következő negyedszázadban eljátszani? 
– Soha nem volt szerepálmom, de talán Woody Allen – akit nagyon tisztelek és szeretek – Játszd újra, Sam! című darabjának Felixe egy ilyen… Azt szívesen eljátszanám. 
 

Névjegy: -  Rácz János 1973. szep­tember 1-jén született Budapesten. Nős, felesége pedagógus, egy 11 éves kislányuk van. Szabadidejét a családjával tölti, szeretnek utazni, túrázni. A következő évadban elsőként a Hisziapiszi kapitány című mesedarabban láthatjuk, majd a Portugálban, illetve az Isten rabjaiban. És persze műsoron marad a kihagyhatatlan Páratlan páros 2 — Klikk!, a jól ismert Rácz János-féle megformálásban.