Fesztivál

2022.09.15. 12:43

Hosszúhajú veszedelem az egri táncszínpadon

Észak-Magyarország legnívósabb táncfesztiválja várja az egri közönséget.

M. H.

Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger vezetője és Blaskó Balázs, színházigazgató. Archív fotó

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Hamarosan indul a XI. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál, erről tartott sajtótájékoztatót Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója és Topolányszky Tamás, a GG Tánc Eger vezetője.
– Ez már sorban a tizenegyedik fesztivál, mely Észak-Magyarország legnívósabbja. Egyre nő a jelentősége és minősége is – hangsúlyozta Blaskó Balázs. A program csatlakozik a Gárdonyi Géza emlékévhez, ugyanis a GG Tánc Eger Gárdonyi Géza Hosszúhajú veszedelem című novellafűzérének egy-egy gyöngyszeméből ad elő táncetüdöket.

– Kiemelném, hogy nem zárunk be, lelkiismeretesen készülünk a fesztiválra és az évadra – tette hozzá.

Topolánszky Tamás elmondta, tizenegy évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál azzal a céllal, hogy magyarországi és külföldi táncegyüttesek előadásaival ismertessék meg a közönséget.

– Az első ilyen eseményt az összefogás jellemezte, és az együttműködés segítette oda, hogy egyedülálló lehessen az észak-magyarországi régióban. Azóta 11 év telt el, s közel száz előadást láthatott városunk közönsége. Ebben a nehéz időszakban ismét az összefogásra van szükség, a közönség és a művészek összefogására. Fontosnak tartjuk, hogy a művészet és a kultúra segítségével minőségi szórakozási lehetőséget kínáljunk – taglalta. A programról szólva elmondta, a Gárdonyi mű mellett érkezik Kulcsár Noémi Tellabor társulata, Ladjánszki Márta rendezésében lesz látható az Effigy, a Duna Művészegyüttes, az Inversedance, a Feledi Project, a Vasas Művek is fellép, a GG Tánc Eger és a Viharsarok Táncszínház közös előadása lesz a Szaffi, s a Bozsik Yvette Társulat zárja a fesztivált. A közönséget szeptember 21-től 25-ig várják a színházba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában