Zene

2022.10.03. 18:58

Elismerő oklevelet érdemeltek ki a gyöngyösi operagála rendezői a Magyar Művészeti Akadémiától + fotók

A zsúfolásig telt sportcsarnok nézői rendre visszatapsolták a fellépő művészeket.

Sz. Sz. I.

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombat este ismét operagálával ünnepelte Gyöngyös a zene világnapját. A Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokban szokás szerint hatalmas érdeklődés kísérte a koncertet. Dr. Bekecs Andrea, a gálát kezdetek óta megrendező Gyöngyös Város Barátainak Köre elnöke arról beszélt portálunknak, hogy a legnagyobb megtiszteltetést az jelentette, hogy itt volt Kiss János Kossuth-díjas magyar balettművész, balettigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. 

– Ő adta át ünnepélyes keretek között Gyöngyös Város Barátainak Köre részére az akadémia elismerő oklevelét. Kárpáti István alpolgármester köszöntőjében kiemelte, hogy az olyan nagyszabású eseményből, mint az operagála, egy-kettőt még meg lehet csinálni lelkesedésből, de mivel ez már a hatodik alkalom, mindenképpen elhivatottságot feltételez a rendezők részéről – mondta dr. Bekecs Andrea.

Az idei gálán fellépett Kertesi Ingrid, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Liszt Ferenc-díjas kiváló és érdemes művész, Bakonyi Anikó, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Szilágyi Szilvia operaénekes, Domoszlai Sándor magánénekes, valamint Koczka Tamás operaénekes. A gála művészeti vezetője Miller Lajos Kossuth-díjas operaénekes volt.

– Nagyon jó érzés számunkra, hogy komolyzenei ismereteket adnak át a fellépők a zene világnapján nemcsak a városból, de a környező településekről érkezett érdeklődőknek is – folytatta dr. Bekecs Andrea. – Újítás volt, hogy már másodszor Miller Lajos unokája, Miller Dávid tolmácsolta a közönségnek a zenei tudnivalókat. Az operarészletek előtt hatalmas felkészültségről tanúbizonyságot téve ismertette az adott műről a legfontosabb tudnivalókat. Ez szemmel láthatóan nagyon tetszett a nézőknek. Külön ki kell emelni a gyöngyösi születésű Domoszlai Sándort, akinek a tenorja gáláról gálára nagyobb élményt nyújt. A szintén gyöngyösi Koczka Tamás pedig a Magyar Művészeti Akadémia idei tehetségkutató versenyén különdíjat kapott. A közönség évről évre növekvő számú, idén már teltházas volt a sportcsarnok. A publikum el volt ragadtatva az esttől, az előadókat többször is visszatapsolták. Úgy érzem, mindenki itt volt, aki a kultúra iránt elhivatott, nem egy polgármestert láttam a nézőtéren, de papokat is. Megköszönjük a baráti körünket segítő, jó szándékú nézőktől befolyt, mintegy 660 ezer forint adományt, amely összeget jövőre egy évkönyv megjelentetésére fordítunk – összegezte a baráti kör elnöke.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában