Cantus Agriensis

2022.10.04. 19:52

Régen porosodó kották szólamait is életre keltik

Eger nemzetközileg is ismert énekegyüttese a Cantus Agriensis október 2-án vasárnap 17 órakor Egerbe a Bartakovics Béla Közösségi Házba jubileumi koncertre invitálta a zeneszerető egrieket.

Jámbor Ildikó

Harminc éves a Cantus Agriensis

Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

 „Olyan kultúrát képviselünk, amely nemcsak világi, de a szakralitás területén is kiemelt feladatokat teljesít”- állítja Gergely Péter Pál, az együttes művészeti vezetője, aki három évtizede Miskolcról átjárva rendületlenül irányítja a mind magasabb szakmai színvonalon működő együttest, mely nagy részben pedagógusokból, zeneiskolát végzettekből áll. A kórus három évtizede alakult egyesületté, hiszen így pályázatokon és versenyeken is részt vehetnek, sőt, szervezőként maguk is rendeznek fesztiválokat (évente az Éneklő Magyarország, vagy az Éneklő Ifjúság találkozóit), s részesei a Barokk Fesztiválnak. 

A harminc esztendő alatt 108 külföldi és 532 hazai fellépésük volt, Minősítésük Cum Laude Hangversenykórus, és birtokosai a kiemelkedő amatőröket megillető Csokonai-díjnak, a Heves megyei Príma díjnak.  

Első fellépésük a 90-es években a nagyváradi Varadinum ünnepségen volt, de azóta felléptek a Vatikánban, szerepeltek Strassbourgban az Európa Parlamentben, jártak Eger testvérvárosaiban, és számos hazai fesztiválon. Elsősorban Palestrina, Monteverdi madrigáljait tartják műsoron, de egyik könyvtáros tagjuk kutatásai nyomán régen porosodó kották szólamait keltették életre. A Traviától a Krisztus oratóriumig nagy művek tolmácsolására is vállalkoztak. 

A barokk Egerhez kapcsolódva, számtalan Bach Handel darabot adtak elő, és büszkék arra, hogy neves szólisták – mint Bakos Kornélia, vagy Szüle Tamás- tíz másodpercen belül igent mondanak a felkérésükre. Kortárs zeneszerzők darabjait is bemutatták: az egri Kátai László mellett Selmeczi György, Daróczi Bárdos Tamás is ajánlott számukra darabokat.

A Cantus Agriensis vasárnap az említettek mellett Liszt, Kodály, Bartók, Mozart, Mendelssohn Eszterházy, Halmos kórusműveket adott elő az ingyenes kórushangversenyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában