Szalonspicctől a hóttrészegségig: így bandáztak hajdan az egri pincék gazdái

Az a gazda, aki igazán komolyan vette a szabályt, hogy a férfi az úr a háznál, ki sem adta a kezéből a pincekulcsot, ahhoz a nejének köze nem volt. Sőt, ha az italozó társasághoz bekopogott egy-két nap távollét után az asszony, csak kikiabáltak neki, hogy kívül tágasabb, s menjen haza. Igaz, azok a nők, akik adtak magukra, nem is keveredtek az italozók társaságába, legfeljebb ennivalót küldtek nekik, hogy kibéleljék a gyomrukat. "A gazdáé a pince, az asszonyé a pénz" - tartotta az egri mondás. Ez arra utalt, hogy a konyhapénzt a nő kezelte.

Szüret után, immár a munkák végeztével az volt az ürügy a "bandázásra", mert így hívták Egerben ezeket az összejöveteleket, hogy meg kellett kóstolni a bort - derül ki Bakó Ferencnek az egri borospincékről szóló könyvéből. Ilyenkor összegyűltek a sógorok és komák, sorra járták a pincéket, így ez a tesztelés akár három napig is eltarthatott.

A részegségnek különböző fokozatait tartották számon az egriek. Aki csak becsípett, "rúzsás kedvében", dalolva igyekezett haza. Akit pityókásnak neveztek, az már rendesen berúgott, de még a saját lábán hazatalált. Akit tökrészegnek neveztek, az már rászorult arra, hogy az ivócimborái karon fogva kísérjék az utcán. Ott aztán a hideg szobába fektette az asszony, hogy mihamarabb kijózanodjon. A gazdák úgy tartották, az rúg be könnyen, aki gyakorlatlan ivó, így lehetőleg rendszeresen treníroztak: emelgették a lopót és a poharat a hordó mellett állva, a pincéjük mélyén.