Igazán belevalóak: bátran ragadnak ecsetet és nem félnek használni a Heves megyei nők

– Sokat hallunk mostanában arról, hogy a festés jó hatással van ránk. Mit kaphatunk általa?
– A saját tapasztalatom és a résztvevői visszajelzések alapján is mondhatom, hogy egyrészt nagyon jó önbizalom építő, másrészt ad egyfajta sikerélménnyel fűszerezett én-időt. Egy olyan tapasztalatot, amire lehet a későbbiekben alapozni. Ez alatt azt értem,  hogy az „Igen, ezt én készítettem, mert képes vagyok rá” gondolat bármilyen nehezebb szituációban erőt adhat. A klienseim mindig büszkék az elkészült festményeikre, és ez egyfajta löketet adhat az élet azon területén, ahol éppen elakadtak. Joggal merül fel bennük a kérdés: ha tegnap még azt hittem nem tudok festeni, ma pedig itt állok egy általam készített képpel, akkor vajon hány dologra mondok még nemet az életben, amiben ugyanígy lehetne sikerélményem? Úgy gondolom, az alkotással töltött idő soha nem értelmetlen. Azon túl, hogy kellemes időtöltést nyújthat, az alkotótevékenységek szinte észrevétlenül segítenek rendet teremteni a lelki összevisszaságainkban is.

– Tény, hogy nem egyszerű rávenni magunkat az új dolgokra. Miért az alkotás legyen az?
– Először is miközben egy képet készítünk, nem csak rajzolunk, festünk. A folyamatban problémákat, kihívásokat oldunk meg, döntéseket hozunk, hibázunk, korrigálunk. Mert itt, az alkotásban komolyabb következmények nélkül megtehetjük ezt. Nincs kritika, nincs rossz jegy. Az órákon mindent megbeszélünk, majd megoldást keresünk és együtt éljük át a folyamatot. Az eredmény pedig szó szerint kézzel fogható, megőrizhető és később is elő vehető, mint egyfajta emlékeztető. Hiszem, hogy minduntalan tanulni kell. Valami újat, valami mást. Az a fontos, hogy maradjunk nyitottak és befogadók az élet számos területén. Ez fenntartja bennünk a töretlen lelkesedést, ami életben tarthat akkor is, ha éppen nehéz időszakon megyünk keresztül. Ahogy a mondás is tartja: „Az marad életben, aki a legfogékonyabb a változásra.” Úgy gondolom, hogy minden művészet, alkotás. Egyszerre mesél az alkotóról és a nézőről. Ezekben a folyamatokban mindig ott van annak a felelőssége, izgalma, lehetősége, hogy a semmiből fogok létrehozni valamit.

– Az emberek többsége mégsem meri átlépni a komfortzónáját.
– Valóban így van, szerintem a sikertelenségtől való félelem az oka. Úgy gondolom, hogy alapvetően a legtöbb embernek kevés az önbizalma, rossz tapasztalatok érték őket még gyerekkorban, kevésbé mernek új dolgokat kipróbálni, más szóval félnek a kudarctól. De olyanokat is hallok, akiket a saját családja, barátai bizonytalanítanak el. Éppen ezért a tanfolyam első 10-15 percében mindig mesélek magamról, az én „bukásaimról”, az utamról. Szeretném, ha az emberek úgy tekintenének az alkotásra, művészetre, ami mindenki számára elérhető. Nem tehetség, előképzettség, művészi véna vagy e területen mozgó szülőkre van szükség. Hanem elhivatottságra és kíváncsiságra.

– Mit tapasztalsz, milyen a résztvevők hozzáállása Heves megyében?
– Több, mint 10 éve foglalkozom emberekkel. Az általános tapasztalatom az, hogy aki már eljön hozzám, abban régóta megérett a gondolat, várja a napot és örömmel, nyitottan érkezik. Valahogy mindig sikerül olyan embereket bevonzanom, akikkel remekül egymásra tudunk hangolódni. Egerben is akad egyébként mindenféle résztvevő, de alapvetően leginkább hölgyek járnak hozzám, ezen belül is fiatal felnőttek és anyukák, kismamák, sokan a város vonzáskörzetéből. Sok nagyszerű élményt kapok tőlük én is, amire jó emlékezni.

– Biztos akad egy szívednek kedves történet, amit megosztanál. 
– Egyet mindenképpen szeretnék kiemelni: egy testvérpár és édesanyjuk a távoli Szegedről busszal jöttek el hozzám, csak azért, hogy részt vegyenek az élményfestésen. Nem akartam elhinni. Csak ezért felbuszoztak, mert azt mondták Szegeden nem nagyon vannak ilyen programok és egyébként is imádják Egert. Úgyhogy eljöttek, festettünk egy jót, itt aludtak a városban és másnap utaztak is vissza. Nagyon meg voltam hatódva, hogy vannak olyanok, akik ennyi munkát beletesznek abba, hogy itt lehessenek.

– Volt már olyan "tanítványod", aki az élményfestés hatására mélyebben kezdett el foglalkozni a művészettel?
– Igen, többen is vannak, akiknek azóta kiállítása is nyílt, vagy mesekönyvet, verses kötetet adtak ki saját illusztrációval, de olyan is van, akit egy újság kért fel, hogy illusztráljon nekik.

– Kiknek ajánlod az élményfestést?
– Ez most klisé lesz, mert nagy igazság: a művészet, az alkotás, a festés mindenkié. 

Zabó Kittivel személyes ismeretségünk okán tegeződtünk az interjúban.