Szívesen lenne Az operaház fantomja is Bot Gábor, a Gárdonyi musical vendégművésze

- Gyerekkora óta készül erre a pályára, vagy később ért meg önben a döntés, hogy musical- és operetténekes legyen?

- Soha nem akartam színész lenni. Egyetlen célom volt: hogy énekelhessek. Hatéves koromtól furulyáztam, majd trombitáltam, hetedikes koromtól pedig már a Magyar Rádió Gyermekkórusában, és a Magyar Állami Operaház Gyermekkarában is énekeltem. A mutálásom idején ez átmenetileg abbamaradt, így elmentem hangszerkészítőnek, utána viszont a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének tanszakos hallgatója lettem, majd 1994-ben felvettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Mire diplomáztam, majdnem harmincéves voltam, és a pályám igazából ezután indult el. Első nagy szerepem Miskolcon a Jézus Krisztus Szupersztárban Jézus, majd ugyanitt jött a Cigányszerelem, és az Evitában Che Guevara szerepe. Az Operettszínházban énekeltem az Elisabeth-ben, majd a Hotel Mentholban, a Cigánybáróban… Vagyis jöttek a musical és az operettszerepek egyaránt. Életem következő állomása Szolnok volt, majd Zalaegerszegre szerződtem, ennek már több mint húsz éve, de a mai napig játszom Szolnokon is. Vendégművészként más társulatoknál is vállalok szerepeket, mint például most Egerben. A konzi és a Zeneakadémia mellett nem volt időm a színészmesterséget iskolában tanulni, én a színpadon tettem és teszem meg ezt ma is. Nem mondom, hogy így könnyű, és az igazság az, hogy ez egy folyamatos, állandó tanulás, soha nem lehet befejezni, és soha nem mondhatom azt, hogy kész vagyok. 

- Kik voltak azok a kollégák, akik szakmailag nagy hatást tettek Önre?

- Ács Jánosnak, aki Jászai Mari-díjas magyar színházrendező köszönhetem Zalaegerszegen a Marica grófnőt, Szolnokon a Lili bárónőt. Kiváló rendező volt, mint ahogy kiváló rendező Szinetár tanár úr is, aki Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, televíziós- és filmrendező. Egy-egy mondatos instrukciókkal remekül tudtak irányítani. Rusz Józseffel, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színházi rendezővel is nagy élmény volt dolgozni. Vele Az ember tragédiáját csináltuk Zalaegerszegen. 

- Az operett, vagy a musical áll önhöz közelebb?

- Mindkettő nagy szakmai kihívás. A musicalekben több a színészi szabadság, nagyobb érzelmi amplitúdóval lehet játszani, és inspirál az újszerűségük. Az operett zeneileg is, színészileg is kötöttebb műfaj. Mindkettőt élvezem. 

- Mely előadások maradtak ön számára a legkedvesebbek, és melyik az a szerep, amit még szívesen eljátszana?

- A legemlékezetesebb talán a Jézus Krisztus szupersztár és az Evita. Amit nagyon szeretnék még eljátszani, az Az operaház fantomja, és szívesen lennék Jean Valjean a Nyomorultakban.

- Moravetz Levente, az egri előadás rendezője kereste meg önt Az isten rabjaiban Marcellusz szerepére. Mi volt az első reakciója?

- Hogy jövök! Mi korábban is dolgoztunk már együtt, például A fejedelemben, sőt, januártól is fogunk Zalaegerszegen. Amikor a szövegkönyvet és a zenét is megkaptam, összeállt bennem a dolog, és különleges kihívásnak éreztem a karakterem megformálását. Szeretek előre felkészülni egy-egy szerepre, sőt, a szöveget a próbákra már meg is tanulom. Kidolgoztam már az évek folyamán a saját módszeremet: felmondom a szöveget a rögzítőmre, és például az autóban hallgatom. Nekem ez sokat jelent, mert a próbákon már nem kell a szövegre figyelnem, hanem minden másra… Játékra, érzelmekre.

- A munka mellett volt egy kis ideje megismerni Egert? 

- Igen, mert eleinte, mikor még ritkábbak voltak a próbák, minden nap sétáltam, hogy fölfedezzem a várost. Gyönyörű hely, szeretném elhozni decemberben a családomat is.