Kiállítás

2023.03.23. 15:35

Kiállítással emlékeznek Egerben a Pragmatica Sanctiora

Egész évben elérhető a kiállítás.

M. H.

Nyolc éve vannak tematikus kiállítások, ezúttal a Habsburg család van a középpontban

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A Pragmatica Sanctio kihirdetésének háromszázadik évfordulója van idén, ez alkalomból nyílt kiállítás a Líceumban, a Tittel Pál Könyvtár előtti folyosón csütörtökön. Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektora a megnyitón elmondta, nap mint nap tapasztalják, hogy a múlt jelen van életünkben.

 – Most a Habsburg családról nyílik kiállítás, a Pragmatica Sanctiot 1723. április 19-én hirdették ki. Ez alapjaiban határozta meg a történelmünket – hangsúlyozta.

Oszlánczi Krisztina, a Tittel Pál Könyvtár főigazgatója kiemelte, óriási büszkeség, hogy immár nyolcadik éve szerveznek kiállítást valamilyen tematika szerint. Mint mondta, számos segítőjük akadt, így bekapcsolódott a munkába az egyetemen működő két könyvtár, az Érseki Palota és a történelemtudományi intézet oktatói is. A tárlat egész évben nyitva áll egészen jövő januárig. Balogh Ferenc, a Főegyházmegyei Könyvtár főigazgatója hozzátette, hálával tartozik mindenkinek, aki részt vett a tárlat összeállításában. Mindezek után dr. Kalmár János egyetemi tanár vezette végig az érdeklődőket a kiállításon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában