Összekoccan két pohár

2023.03.05. 15:14

Újra az Egri Csillag Héttel indul a tavasz

Éttermek, borászatok, szállodák kínálják a bort egy héten át.

M. H.

Koccintani ezúttal is lesz lehetőség

Forrás: Nemes Róbert/Heves Megyei Hírlap

Tavaly indult el a tematikus Egri Csillag Hét, és idén március 9-e és 16-a között újra a figyelem középpontjába kerül az Egri Bikavér fehérboros párja. Dr. Gál Lajos egri borász, egri csillag termelő érdeklődésünkre elmondta, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa koordinálásában és jóváhagyásával olyan bormarketing cselekvési terv jött létrei, mellyel mind a négy évszakban más-más bortípusainak szerveznek boros rendezvényt.

– Ehhez megvannak a boraink. Az esztendő a tavasszal, az Egri Csillaggal indul, pontosabban az Egri Csillag Héttel. Ez nem egy rendezvény, hanem egy egész hetet felölelő több rendezvényből álló eseménysor – részletezte.

A rendezvény március 9-én indul és 16-ig tart. Ahogy azt a szervezők és a borász mondta, újra eljött az idő, hogy előcsalogassuk a tavaszt egy pohár egri csillaggal. Az egri bikavér fehér párja, az egri csillag a borvidék friss, gyümölcsös házasított fehérbora. Az Egri Csillag Héten évről évre a tavaszt köszöntik vele, hiszen ez az az időszak, amikor a legtöbb borászat bemutatja a bor új évjáratát.

E hét során éttermek, borászatok, szállásadók kínálják majd az egri csillagot. Több mint húsz egri és budapesti helyszín közül válogathatunk.

– Szerveztünk egy sétáló kóstolót is március 10-én és 11-én, ez a Kistőkések Eger Társasága Egri Csillag és egyéb borainak kóstolója lesz az 1552 Hotelben. Az Egri Csillag Hét keretében megrendezett sétáló kóstolón a Kistőkések legújabb és korábbi évjáratait kóstolhatják meg a vendégek classicus, superior és grand superior minőségben, emellett minden egri bortípusból (fehér, rozé, siller és vörös borok) összesen mintegy negyven bort – részletezte dr. Gál Lajos.

Az egri csillagot, akár a többi egri bort, három kategóriában – classicus, superior és grand superior – készíthetik a borászatok. Amíg a classicus borok a frissességről, a könnyedségről és a gyümölcsösségről szólnak, addig a superior tételek már magasabb beltartalommal rendelkeznek és hosszabban érlelik őket ezeket ünnepi boroknak is nevezhetjük, a grand superior tételek pedig kizárólag a legmagasabb kategóriájú, dűlőszelektált borok lehetnek, ebben az esetben a házasítás összes alapbora egyetlen dűlőről származik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában