2025.03.23. 17:45
Egészségnapra invitálták negyedük lakóit a fertálymesterek
Megtelt a Dobó téri Suttogó. Egészségnapra invitálták ide Eger harmadik negyedének fertálymesterei a negyedük lakóit. A szombaton 10-14 óráig tartó eseményen munkatársunk maga is vércukor szintet méretett. Szerencsére meg is nyugodhatott a mért adat hallatán.
Egészségnapra voltak hivatalosak a vármegyeszékhely – fertálymesteri adatok szerinti – harmadik negyedének lakói. A szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő program iránt érdeklődők javában gyülekeztek már, amikor Sándor József választmányi elnököt kérdeztük a nap indíttatásáról, céljáról, illetve további fertálymesteri programjaikról.

Fotó: Nemes Robert / Forrás: Nemes Róbert
Az egészségnapra nem csak magunk miatt van szükség
Sándor József szavaiból kiderült: a ledöntött Mária szobor tavalyi visszaállításával a léleknek áldoztak és adták meg, ami neki jár, ez a program pedig a negyed lakóinak a testét célozza. Arra is figyelemmel vannak, hogy az embereknek ne csak a saját egészsége legyen fontos, hanem ha úgy hozza a helyzet, képesek legyenek segíteni más bajbajutotton.
Egészségnap a Fertálymesterek 3. negyedében
Fotók: Nemes RóbertSorolta is az éppen kezdődő programokat – előadások, bemutatók – a választmányi elnök: laikus újraélesztés címmel történik meg az AED félautomata defibrillátor bemutatása. A férfi egészségről Fürné Mosoni Anita, a Magyar Rákellenes Liga Egri alapszervezet elnöke tart előadást. A diabétesz tájékoztatás - életviteli tanácsok előadója pedig Jakabné Jakab Katalin, a Cukorbetegek Egri Egyesülete elnöke lesz. Délután már A stroke hajlamosítói, rizikó faktorok, szívinfarktus bevezető tünetei címmel dr. Horváth Gábor háziorvos ad elő. Mindeközben folyamatos szűrővizsgálatok, mérések zajlanak.
Hogy mik is ezek, illetve milyen programokat tervez még a fertálymesteri testület, az kiderül a beszélgetésből.
Heol.hu podcast
- Hac, hac, MÁV HAC! 45 éve szűnt meg a hatvani klub
- Így búcsúzik Ferenc pápától két évvel ezelőtti találkozásukra emlékezve az andornaktályai férfi
- Olyan tűz volt Hevesben, hogy 3 óra se volt elég az oltáshoz
- "Olyat akartam megosztani az emberekkel, amit rajtam kívül mástól nem fognak hallani" - a Bucavasgyúró útja a birkafőző fesztiváltól a damaszkolt késekig
- Gregor Bernadett és Szulák Andrea is Szihalomra tart, nem lesz meglepő, amit csinálnak