2025.03.24. 20:16
Országos táncverseny döntőjére készül két egri egyesület is + fotók
Az egri pódiumosok és az egyetem gyakorló iskolájának növendékei is fantasztikus eredményeket értek el. Ha már tánc, és ha már verseny, hamarosan döntőznek a csapatok.
A Táncpedagógusok Országos Szövetsége által rendezett XXXIV. Országos Táncművészeti Fesztivál miskolci regionális elődöntőjére került sor szombaton. Itt két egri táncegylet is kiválóan szerepelt. Az egyik a Pódium Tánc- és Balettiskola. Mirkóczki Zita, művészeti vezető elmondta, az elődöntőre az iskola nyolc koreográfiával készült. Klasszikus balett, kortárs tánc, modern tánc és duett volt az étlapon.
– Gyerek, junior és felnőtt kategóriában indultunk, és három első, illetve öt második helyezést értünk el, valamint két különdíjat is hazahoztunk – mondta. Hozzátette, az egyik maximális pontszámú előadást a gyerek, egyet pedig felnőtt kategóriában osztották ki nekik, a koreográfiákat Tóth Rebeka és Mirkóczki Zita készítette. Azt is megemlítette, hogy már készülnek az április-májusi döntőre, de közben még Rómába is kilátogatnak, s indulnak egy nemzetközi versenyen.

Szép tánc eredmények
A másik egri táncegylet az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Kortárs csoportja is szép eredményekkel távozott a versenyről. Mint megtudtuk, minden produkciójuk bejutott az országos döntőbe. A gimnazista korosztály Passz című tánca, melyet Rubi Anna álmodott színpadra, a zsűritől maximális pontszámmal lett első helyezett. A Pereg a homok szóló, Csőke Jázmin előadásában és a két duett, A Polusok (Csák Emese és Törőcsik Janka) és a Cogitó (Bilku Eszter és Stregova Alexa) ezüst medált kapott az eredményhirdetésen. A Rögeszme koreográfia, mely Emődi Attila alkotása, szinten második lett. Az általános iskolai korosztályban két aranyéremmel, egy második, és három bronzéremmel tértek haza.

Az egri Pódium és az EKKE AMI sikere az országos verseny miskolci elődöntőjén
Fotók: Gál Gábor/Heol.hu
Készül a terep az új üzletnek a vasútállomás mellett, van egy tippünk, hogy mi épül