2025.06.18. 20:03
Sírba vitték az ősemberek a szilvásváradi barlang titkát – nincs magyarázat a 36 ezer éves rejtélyre
Az emberiség egyik legkorábbi hangszerét Szilvásváradon is megtalálták. Az istállóskői fuvola keletkezésének története kérdéses, e akkoriban már biztosan fújták a csonthangszereket elődeink.
A Régészet Napja alkalmából tartottak előadásokat június 13-án az Egri várban. Bálint Csaba az őskori hangszerekről beszélt, hiszen Heves vármegye egyik legnevezetesebb őskori lelete az istállóskői fuvola, amelynek másolata egyébként Szilvásváradon látható is a Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum új tárlatán.
Forrás: Tóth Balázs / Heol.hu
Bálint Csaba ismertetője szerint az Istállóskői barlang az ország egyik legfontosabb őskőkori lelőhelye, legnevezetesebb feltárása az 1950-es évek elején történt. Vértes László régész a hely felső kultúrrétegét a felső paleolitikum korai szakaszára, időszámításunk előtt 36 ezertől 30 ezer évre tette, amelyből az aurignaci kultúra embereinek tárgyi emlékei kerültek elő. Ők már modern emberek voltak, akik a neandervölgyieket követték Európában.
Hogyan keletkezett az istállóskői fuvola?
Mivel a barlangból jól rá lehetett látni a völgyre, egyfajta támaszpontként szolgált, erre is utal, hogy a helyszínen csontból faragott dárdahegyek is kerültek elő, ami a modern embernél ez egy technológiai innováció volt a pattintott kőhegyekhez képest.
Egy nagyon különleges tárgy is előkerült onnan, méghozzá ez a barlangi medvebocsnak a combcsontja, amiben lyukak is láthatók, amit Istállóskői furulyaként vagy fuvolaként tartanak számon. A tíz centiméter hosszú tárgy kora 36 ezer évre tehető, s az egyik legkorábbi hangszer Európában. Hasonló előkerült Szlovéniában is egy neandervölgyiek által lakott barlangból, annak kora 50 ezer évre tehető
– fejtette ki a régész.
Bálint Csaba szerint nagy kérdés, hogyan keletkeztek a lyukak a csontokon, egy elmélet szerint ugyanis azok leginkább a barlangi hiéna fogainak nyomaira hasonlítanak. A barlangi hiéna a csontokba mélyítette fogát, míg el nem törte azt, így jutva hozzá a velőhöz, a medvebocs csontja pedig még elég lágy volt ehhez. Előfordulhat, hogy a fuvolákat nem az emberek készítették, de a megrágott, kilyukasztott csontokon játszottak, hiszen mind a szlovén, mind a szilvásváradi eszközön lehet zenélni.
Emberi hang után jöttek a hangszerek
A régész szót ejtett az ősemberek zenéjéről. Anatómiailag már a homo erectus képes volt a zenére (felegyenesedve járt és a gégecsontja lejjebb került, mint például a csimpánzoké), illetve a változatos hangok kiadására, az éneklésre. A zene nagyon fontos szerepet játszott az emberek csoportkohéziójában. A ritmusérzék és az érzelmi intelligencia együtt fejlődött, hiszen a ritmusérzékhez nagyon fontos az, hogy az emberek együtt tudjanak működni. Az ének és a taps lehetséges volt, a hangszerek létére csak következtetni lehet, de 40 ezer évvel ezelőtt már nagy számban megjelentek.
Németországban, Geisenklösterlében kerültek elő 36-37 ezer éves, madárcsontból – hattyú orsócsontból, máshol keselyűcsontból - készült fuvolák, amelyeket már bizonyítottan kőeszközzel fúrtak ki. A felső paleolitikumban használt eszköz lehetett a zúgattyú, amely általában vékony csontból vagy fából készített, madzagra kötött eszköz, amelynek analógiáját ismerni Ausztráliából és Pápua Új-Guineából.
A zúgattyút a használója a feje fölött pörgette, s érdekes, búgó hangot adott ki. Manapság például temetkezési rituálékon használják, úgy tartják, hogy amint zúg a levegőben, tulajdonképpen a halottak szellemei beszélnek hozzájuk.
Őskori hangszerábrázolások
Az idiofon barázdált csonthangszer, amelyen egy botocskát húzgáltak, s kuruttyoló hangot adott ki. Találtak ilyet Le Mas-d'Azilben, de ábrázolását is ismerni. A rajzokon általában állatok szerepeltek, de a lausseli Vénusz, amely egy kürtszerű, barázdált hangszert tartó nőt ábrázoló relief, vélhetően egy idiofont tart a kezében.
Bálint Csaba szerint valószínűleg az ősemberek is ismerték a zenélő íjat, amelyet például Afrikában ma is használnak. Az íjon egy húr van, amelyet egy fa vonóval szólaltatnak meg, a zenélő pedig hegedűszerűen szorítja az eszközt a vállához, s a szájával ad ki hangot. A zenélő íj barlangrajzon is szerepel, egy bölénynek öltözött ember kezében ábrázolják, akinek a szájából jön ki az érdekes tárgy. Megemlítette, az ősemberek hangszerei közé tartozhattak az összeütögetett csonteszközök, továbbá a dobok is, utóbbiak legtöbb eleme szerves anyag, így nem maradtak fenn.
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, hihetetlen, de egyre magasabb, egyszer a Kékes fölé tornyosul ez a csúcs:
