2025.06.02. 13:52
Már melegítenek a sztárok, ritka nagy gasztrobulira készül ez a kis hevesi falu
Két hét van még hátra ahhoz, hogy Szihalmon, a Kemencés Udvarban háromnapos rendezvény kezdődjön. Minden eddiginél nagyobb izgalmakra számíthatnak az érdeklődők és olyan sztárvendégekre, mint Sing Viki, Szulák Andrea, vagy épp a műsorok moderátora, Kollár Lajos.
A szihalmi kemencés fesztivál idén sem nélkülözi – sőt, minden korábbi "csúcsot" megdönt – a különlegességeket. Ez derül ki Galyasné Dósa Katalinnal, a település polgármesterével folytatott beszélgetésünkből. A faluvezető egyebek között külön örömmel konstatálta – és nagy megtiszteltetésnek tartja–, hogy a színpadi műsorok vezetését a világ nyolcezres csúcsainak megmászójaként ismert Kollár Lajos vállalta. Az is emeli a háromnapos programjuk színvonalát, hogy sztárvendégek is, mint Szulák Andrea, vagy Sing Viki is fellépnek.

Fotó: Sike Sándor / Forrás: Beküldött
Szulák Andrea a színpadon, Gregor Bernadett a templomban énekel
Galyasné Dósa Katalin szavaiból sok minden kiderül a rendezvényről. Egyebek között az, hogy nagy közösségi összefogást tapasztalt az előkészületek során, aminek köszönhetően igen tartalmas három nap vár az érdeklődőkre. Az ismert művészek pedig biztosan hozzák majd a formájukat, legyen szó akár Gregor Bernadett templomi koncertjéről, vagy Szulák Andrea, Sing Viki színpadi produkciójáról.
Heol.hu podcast
- Jégeső is esett, nem tett jót a szőlőnek a Mátraalján
- A szabadnapján is életet mentett az egri tűzoltó
- Ilyen kínállattal vár a hét végén az Egri Bor Ünnepe - Tarsoly József főszervező volt a vendégünk
- Az emlékezettörténet kiemelt szerepet kapott az egyesületnél
- Hihetetlen siker! A Hooligans előzenekara volt az egri zenekar