Heol.hu podcast

2025.07.05. 21:21

Az emlékezettörténet kiemelt szerepet kapott az egyesületnél

Az idén 35 eves a Heves Vármegyei Honismereti Egyesület. A honismereti civil szervezet alapító elnöke Csiffáry Gergely volt, majd Somfai Tiborné, dr. Nemes Lajos, most pedig dr. Szuromi Rita követték egymást a kuratórium élén.

Jelenlegi elnökük – egykori kollégánk – dr. Szuromi Rita volt podcastünk vendége. Szavai szerint a honismereti egyesületben teljesen új a tagság, az alapszabály, újak a célok is. Utóbbiak az országos kutatási feladatokhoz igazodnak, például emlékezettörténet, emlékhely kutatás.

Elnökség a honismereti egyesületben
A honismereti egyesület legutóbbi ülésének elnöksége: Sipos Attila, dr. Szuromi Rita, Molnár Lajos levezető elnök és dr. Lantos Bálint

A vármegyénkbeli honismereti egyesület megújult lendülettel tevékenykedik

– Több együttműködési megállapodást kötöttünk, az egyesület a professzionalizáció irányába mozdul el, mivel sok a felsőfokú végzettséggel rendelkező tag dolgozik velünk – hangsúlyozza a beszélgetésben az egyesületi elnök.

Az elnök szavai szerint együttműködnek egyebek közt a Tittel Pál, valamint a Bródy Sándor könyvtárral, a Nemzeti Művelődési Intézettel, a Heves Vármegyei Levéltárral, a Notitia- és Csillagbojtár hevesi hagyományőrző szervezetekkel is partnerségre törekednek. A megújulás jegyében döntöttek arról, hogy a rendes tagság mellett pártoló tagként és társult tagszervezetként is lehetőség lesz az egyesület munkájába bekapcsolódni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában