Krüzsely Gábor másfél évtized után nagyszabású tárlattal tér vissza

– Miért volt ez a másfél évtizedes szünet, hisz megmutatni­valód mindig volt. Bizonyítják ezt a fővárosban rendezett kiállításaid, melyeken keresztül pontosan követhető volt az az út, amit bejártál ezen idő alatt.

– Volt korábban jó néhány kiállításom Egerben, de nem értek célt. Közben elkezdett futni a szekér Budapesten, s ott meg célt ért. Célba értem. Ezért inkább arra figyeltem, ami ott történik. Ami meg itt történhetett volna, abba nem fektettem energiát, mert az fontosabbnak tűnt.

– Ez a kiállítás most fontosnak tűnik…

– Ilyen szinten és megközelítésben még nem készült tárlatom. A város, az önkormányzat támogatta a létrejöttét, készült ez alkalomra egy kiadvány, egy album és ­mindenféle olyan kiegészítő, ami ma már egy-egy jelentős, jól megrendezett, európai­ szintű természetes vele­járója – ajándék- vagy emléktárgyakkal, amiket a ­látogató magával vihet emlékként, emlékeztetőként.

– Hogyan jöhetett létre ez a nagy léptékű tárlat?

– Nyitrai Zsolt ­országgyűlési képviselő keresett meg az ötlettel, de épp akkor nem tudtam ekkora feladatnak megfelelni. Aztán szűk kétévnyi tárgyalást követően, miután az én elvárásaim is teljesülhettek, s láttam, hogy olyan szintű tárlat jöhet létre, amiért érdemes tenni, végül április 26-án megnyithatja kapuit a Kóckontakt a Kepes Intézetben. Nemcsak kötélnek álltam, de örömmel fogadtam a tiszteletre méltó felkérést.

– A tárlat címe már önmagában is figyelemfelkeltő: Kóckontakt.

– Van nekem egy „Kóc” sorozatom. Van ebben Kócwork, Kóckontakt, Interkóc, Gigakóc, Megakóc, meg mindenféle ilyen „kócosságok”, s ezek nyomán született ez a furcsa cím.

– Mi is tulajdonképpen ez a kóc, ami a mostani tárlat alapmotívuma?

– Utalások kozmológiai fogalmakra­, vagy ­csillagászati dolgokra, mint a galaxisok, vagy a galaxisokat magában foglaló egységek. Egy kócos kócot nehéz kikócolni. És ezt az egész témát nehezen kócolja ki az ember. Még a tudományt segítségül hívva sem nagyon sikerül. Ma, amikor például a párhuzamos dimenziók sem a bizonyítás kérdései közé tartoznak, hanem a tények világába, akkor nagyon sok olyan izgalmas dologgal találja szemben magát az ember, amit nehéz kigöbözni. S ezek a képek – anélkül, hogy pontosan tudnám, hogy mit csinálok – ezt próbálják valahogy ábrázolni. Ez nem tervszerű folyamat. Inkább az anyaghasználat és a magabiztosság az, ami fontos. A témaválasztás, illetve annak az ereje, milyensége az, ami egy egyetemes „felhőből” táplálkozik – hogy egy korszerű fogalommal éljek. Az ember felcsatlakozik egy ilyen „felhőre” és onnan jó esetben képes lehívni olyan dolgokat, amik mások számára esetleg elérhetetlenek.

– Ezt nevezzük „tehetségnek”?

– A tehetség az egyfajta előny ahhoz, hogy ezt a lehetőséget ki tudja használni valaki. Innen már az egyénen áll, hogy ezt fel tudja-e használni, tovább tudja-e adni. Ezért lehet, hogy egymástól függetlenül fedeznek fel dolgokat. Ők mind ebből a felhőből – mondjuk ki: közös tudatból – szerzik a megismerés áldását. Az első „kócomat” már 1989-ben festettem, s ez a motívum azóta is megjelenik a képeimen. Ezek bizonyos folyamatok kétdimenziós leképezései: vázlatok, térképek energiákról, jelenségekről, az univerzumot, a bensőnket és a minket körül­vevő környezetet befolyásoló dolgokról.

– Ez azt is jelenti, hogy ahol a tudomány­ határokba ­ütközik, ott a művészet tud tovább­lépni?

– Pontosan erről van szó! A nagyobb felfedezések mögött álló emberek végül oda lyukadnak ki, hogy a rendszert alkotó és tervező energiák, erők, azok nagyon magas­ szintűek, túlmutatnak rajtunk­.

– Kerülöd az Isten szót…

– Igen, mert ha Istent ­említi az ember, akkor mindenki egyházra, vagy vallásra gondol. Ami nem rossz dolog, csak nem keverendő össze a ­valódi Isten-­kép a buzgó hitélettel. Isten ­léte a közösségi tudatunk ­ereje. A probléma a szétválasztás és a leválasztás: az egység megrontása. A legtöbb ember ettől szenved – ha tudja, ha nem –, s ugyanígy a természet is körülöttünk. Együtt szenvedünk, hisz együtt bontjuk szét az egészet. Korunk jellemzője, hogy részleteiben, s nem egységében látjuk, vizsgáljuk a folyamatokat.

– A kiállításon ezek szerint a „kócos” képeidet láthatjuk?

– Lesznek sokkal felhőtlenebb dolgok is! Próbálom megmutatni civilizációnk kevésbé borongós oldalát is. Ezek azonban inkább ízelítőként szerepelnek a munkásságom más irányaiból. A fő csapás a kóc lesz.

Fogalom a honi képzőművészetben

A KRÜZSELY név – így, csupa nyomtatott nagybetűvel, és ritkítva, ahogy a festményei, rajzai alján áll – fogalom a honi képzőművészetben, s a legnagyobbak, legtehetségesebbek közt tartják számon. Maga a festő azonban visszavonultan, egy igazi öko házban él a ­város környéki szőlők közt. Összegyűjti az esővizet, az szolgál – tisztítás után – tisztálkodáshoz, mosáshoz, s mindenhez, ami a műteremházhoz, és a benne való létezéshez szükséges. ­Igazi szimbiózisban él a természettel, mégis részese, része a városnak, a város mindennapjainak, s persze benne van az ország művészvérkeringésében is. Sokat tapasztalt tárlatszervezésben. A mostani, egri, a Kepes Intézetben nyíló kiállítása kapcsán lapunknak elmondta: „Ha valaki egy ilyen szintű művészeti intézményt vezet, az a művészetet és azokat az embereket kell, hogy szolgálja, akik a művészetet csinálják. Ezt itt nem éreztem…”