AUTÓSPORT

2018.03.21. 17:45

13. Eger-rali: Drávucz, Strider és Berecz is a rajtnál

A 13. Eger-rali indulói között sajnos kevés a megyénkbeli versenyző akad. Ezúttal két egri és egy maklári pilótát szólítottunk meg.

Surányi Géza

Az ünnepélyes rajtceremóniához ezúttal is remek díszletet nyújt a Dobó tér Fotó: Lénárt Márton

Drávucz Olivér utoljára két éve autózott hazai környezetben, azóta csak egyetlen futamon, a 2016-os Miskolc-ralin indult. Visszatérése alkalmából ugyanazt a típust választotta, mint korábban, ezúttal is egy R2-es autóval indul, mégpedig az idei évben először kiírt Peugeot-kupában.

– Annyiban változott a felállás, hogy idén a Klausz Motorsporttól béreljük az autót, amely klub világbajnoki színvonalon dolgozniuk – tájékoztatott Drávucz.

A maklári versenyző számára jelentős kiugrási lehetőség az idei év, ugyanis a kupa célja az, hogy a fiatal tehetségeknek versenyzési lehetőséget nyújtsanak.

– Titkon bízunk benne, hogy meg tudjuk nyerni a versenyt, mert fő célunk, hogy felfigyeljenek ránk. A kupa győztese lehetőséget kap arra, hogy az év végén rajthoz álljon egy Európa-bajnoki futamon.

Drávucz 20–25 kilométeres tesztet tervez a viadal előtt, hogy ismét hozzászokjon az autóhoz. Az ifj. Tóth János támogatását élvező Peugeot-kupa hat autót számlál, ezek közül az egyiket a Rally2 tavalyi bajnoka, Csomós Miklós vezeti.

Az ünnepélyes rajtceremóniához ezúttal is remek díszletet nyújt a Dobó tér Fotó: Lénárt Márton

 

Strider Zoltánt utoljára a tavalyi Mátrai Hegyiversenyen láthatta a hazai közönség, a novemberi Eger-ralin üzleti elfoglaltságai miatt nem tudott indulni. Az egri pilóta jól ismert Mitsubishijével nevezett az ORC-kupába, amit kedden rövid próba során tudott vezetett újra.

– Cereden teszteltünk mintegy 50-60 kilométert. Kisebb módosítások akadnak az autón, de 90 százalékban ugyanolyan, mint korábban. A legnagyobb változás az, hogy nagyobb turbót kapott – tájékoztatott Strider, akinek a P14-es kategóriában komoly ellenfelekkel kell szembenézni.

Ide „igazolt át” a hármas kategória tavalyi bajnoka, Matics Mihály és a „bronzérmes”, Rongits Attila is.

Strider Zoltánnak komoly ellenfelekkel kell szembenézni Beküldött fotó

Több, mint húszan neveztünk a kategóriába, így fel kell kötni azt a bizonyos alsóneműt – fogalmazott az Overdose-Média Kft versenyzője. – Ennek ellenére szeretnénk az első ötben benne lenni. Örülök, hogy visszakerült a verseny a naptár elejére, nagyon várom a rajtot!

A Rally2-ben képviseli a hazai színeket Berecz Gábor, aki Drávuczhoz hasonlóan hosszabb kihagyás után tér vissza.

– A 2016-os év végén összetörtük az autót, így a tavalyi év a javítással telt. Közben megszületett a lányom, így egyetlen amatőr versenyen indultunk – közölte a Hondás versenyző. – A motor felülvizsgálaton esett át és a féket fejlesztettünk, kedd este lett kész minden. Az autót ismerem, de a pályák közül nem mentem mindegyiken. Jól lenne végigérni a versenyen – árulta el céljai az egri versenyző.

A VERSENY PROGRAMJA

PÉNTEK

Ünnepélyes rajtceremónia, Eger Dobó tér 16.10 óra

SZOMBAT

Gyorsasági szakaszok

GY1, Szarvaskő – Egerbocs/1 9.18

GY2, Pétervásárai elág. – Bátori elág/ 10.08

GY3, Egerbakta – Sirok/1 10.34

GY4, Verpelét – Egerszalók/1 12.07

GY5, Szarvaskő – Egerbocs/2 13.15

GY6, Pétervásárai elág. – Bátori elág/2 14.03

GY7, Egerbakta – Sirok/2 14.31

GY8, Verpelét – Egerszalók/2 15.14

GY9, Szarvaskő – Egerbocs/3 17.12

GY10, Pétervásárai elág. – Bátori elág/3 18.00

GY11, Egerbakta – Sirok/3 18.28

GY12, Verpelét – Egerszalók/3 19.11

VASÁRNAP

GY13, Egerszalók – Verpelét/1 7.53

GY14, Sirok – Egerbakta/1 8.31

GY15, Borsodnádasd – Balaton/1 10.24

GY16, Egerszalók – Verpelét/2 11.42

GY17, Sirok – Egerbakta/2 12.20

GY18, Egerszalók – Verpelét/3 15.28

GY19, Sirok – Egerbakta/3 15.16

GY20, Borsodnádasd – Balaton/2 16.19

Ünnepélyes célceremónia, Eger Dobó tér 17.09

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában