AUTÓSPORT

2019.03.22. 15:46

Újdonságokkal rajtol az idei Eger Rallye

Egy hét múlva útjára indul az országos ralibajnokság, amelynek szokás szerint a hevesi megyeszékhely és környéke ad otthont. A 14. Credobus Eger Rallye újdonságot is tartogat.

Surányi Géza

A tavalyi ob dobogósaként Turán Frigyes is rajthoz áll az idényt nyitó megyeszékhelyi versenyen

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Lénárt Márton

A verseny kiírása az elmúlt héten jelent meg, amelynek értelmében ezúttal 16 gyorsasági szakasz vár a mezőnyre. A küzdelem azonban már péntek délután megkezdődik, ugyanis hagyományos, Dobó téri rajtceremónia után a versenyzők nem a szervizparkba hajtanak, hanem az újdonságnak számító Egerszalók–Eger szakasz rajtjához. A 4,2 kilométeres távú szuperspeciált nézőcsalogatónak szánja a ralit szervező Adamovits Márk és csapata, a versenyzőknek pedig komolyan kell venni, ugyanis az itt elért időeredmény beleszámít az összesítésbe. A szervizparknak ezúttal a Colas Hungária Zrt. telephelye ad otthont, amely az 24-es út Egerbakta felé vezető szakaszán, a városhatártól pár száz méterre található.

A tavalyi ob dobogósaként Turán Frigyes is rajthoz áll az idényt nyitó megyeszékhelyi versenyen
Fotó: Lénárt Márton / Heves Megyei Hírlap

A programban ezúttal a hosszabb gyorsasági szakaszok lesznek a döntőek, amelyek közül az 14,6 km-es Egerbakta–Pétervásárai elágazás emelkedik ki. Ezt a szakaszt szombaton háromszor teszik meg a versenyzők, ugyanúgy, mint a 11,7 kilométeres Parádsasvár–Mátraalmás etapot. A Nógrád megyébe átnyúló szakasz vasárnap fordított menetirányban szerepel a programban. Nem hiányozhat a tradicionálisnak számító Egerszalók–Verpelét és a Sirok–Egerbakta közötti etap sem, előbbi mindkét irányban bekerült a verseny útvonalába.

Pénteken az ORB mezőnyének első autója fél hét után hajt fel a Dobó téri rajtdobogóra, míg vasárnap az első helyezett páros délután négykor érkezik vissza.

A nevezési lista még nem ismert, de az előzetes információk alapján komoly mezőnyre lehet számítani az idénynyitón. A 2018-as országos ralibajnokság dobogósai, azaz Hadik András (Ford), Turán Frigyes (Ford) és ­Vincze Ferenc (Skoda) is ott lesz a rajtnál, mindhárman R5-ös autóval versenyeznek. A pontverseny ötödik helyén végzett Velenczei Ádám Magyarországon még sohasem látott újdonsággal, egy R5-ös kategóriába tartozó Citroen C3-mal vág neki a versenynek. Nem áll rajthoz a négyszeres abszolút magyar bajnok Herczig Norbert, aki idén is a rali-Eb-re összpontosít, de indul Egerben az onnan visszatérő Botka Dávid, akit utoljára 2016-ban láthatott a Heves megyei közönség. Több kategóriát átugorva, Botkához hasonlóan egy Skoda R5-össel áll rajthoz a mindössze 23 éves Klausz Kristóf.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában