LABDARÚGÁS

2019.05.09. 17:30

Megyei III. osztály: bajnoki döntő Balatonban

Északon az ecsédiek istenmezejei fellépése emelkedik a sorból.

B. Cs.

Bajzát Lászlóék nem a labdát, hanem a pályát akarják a hátukra venni Balatonban Fotó: Lénárt Márton

Bélkő SE-Balaton–Andornaktálya II. rangadót rendeznek vasárnap a megyei III. osztályú bajnokság 20. fordulójának Déli csoportjában. Az éllovas hazaiak előnye három pont a második andornakiak előtt, akik azonban egy meccsel kevesebbet játszottak.

– Nagyon szeretnénk legalább egy pontot – mondta a balatoniak kapusa, Tompos Péter. – Eddig szépen teljesítünk, a jelenlegi helyzet nagyszerű, ugyanakkor jelentős a kihívás, ha meg akarjuk őrizni a listavezető pozíciót.

– A kulcsszót a „fej” jelenti, ott kell összeszedni magunkat és végig koncentráltnak maradni mind támadásban az ellenfél kapuja előtt, mind pedig védekezésben a sajátunknál – szögezte le az andornakiak játékosa, Bajzát László. – Sajnos a tavasz eddig finoman szólva sem a szánk íze szerint alakult, de nincs is jobb alkalom arra, hogy bizonyítsunk magunknak, mint ez a mérkőzés, mondhatnám úgy is, a bajnoki döntő. Ennél jobb motiváció azt hiszem, senkinek sem kell.

Az Északi csoportban az ecsédiek istenmezejei fellépése emelkedik a sorból.

Bajzát Lászlóék nem a labdát, hanem a pályát akarják a hátukra venni Balatonban Fotó: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

 

Északi csoport

SZOMBAT, 17.00:

Gyöngyöspata (6.)–Apc (5.)

V.: Kántor.

Detk (8.)–Recsk (7.)

V.: Csuja

Nagyréde (2.)–MSE-Egercsehi (9.)

V.: Panyi.

VASÁRNAP, 17.00:

Boldog (10.)–Váraszó (3.)

V.: Nagy Péter

Istenmezeje (1.)–Ecséd (4.)

V.: Orovecz.

Szabadnapos: Vécs (.)

AZ ÉSZAKI CSOPORT ÁLLÁSA

Déli csoport

SZOMBAT, 17.00:

Novaj (3.)–Kömlő (4.)

V.: Rácz.

VASÁRNAP, 17.00:

Demjén (9.)–Tiszanána (12.)

V.: Katona.

Pély (7.)–Mikófalva (11.)

V.: Bakos.

EKE-EHÖK-Szihalom (10.)–Egri Sportcentrum (8.)

V.: Nováki.

Erdőtelek (6.)–Mezőtárkány (5.)

V.: Klenovics R.

Bélkő SE-Balaton (1.)–Andornaktálya II. (2.)

V.: Rozsnaki.

A DÉLI CSOPORT ÁLLÁSA

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában