BIRKÓZÁS

2019.06.27. 13:53

Mindkét egri birkózó éremesélyes Krakkóban

A lengyelországi kontinensviadalra tíz fős magyar válogatott utazik.

S. K.

Borosi Henrik sokat erősödött tavaly óta

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

Egriként Nagy Noémi és Borosi Henrik sikeréért is szoríthatunk a serdülő Európa-bajnokságon, amelynek június 28. és 30. között Krakkó ad otthont. A lengyelországi kontinensviadalra tíz fős magyar válogatott utazik. A korosztály felkészítő edzőjeként Cifferszky Ákos és Módos Csaba mellett egriként Madarasi Gábor tevékenykedik.

A kizárólag szabadfogást birkózó lányok közül Nagy Noémi 66 kilogrammban lép szőnyegre.

– Bócsai edzőtábor után mindössze egy nap pihenőt követően utaznak a lányok Krakkóba – fogalmazott az Egri Vasas-EVSI vezetőedzője, Gyöngy Attila. – Nálunk hétről-hétre némiképp mostoha körülmények között edződik, hiszen mi csak kötöttfogást birkózunk. Ettől függetlenül azonban azt gondolom, ez akár az előnyére is válhat, ha rá tudja kényszeríteni ellenfeleire a fogásnem elemeit. Az elmúlt időszak eredményei nagy reményekre jogosítanak vele kapcsolatban. Az 1-5. hely valamelyike nem földtől elrugaszkodott esélylatolgatás. Az első mérkőzését pénteken vívja, a helyosztókat szombaton rendezik.

Borosi Henrik sokat erősödött tavaly óta Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Borosi Henrik a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjában veszi fel a versenyt. „Henci„ a dorogi edzőtáborból egyenesen Lengyelországba utazva, szombaton kezdi meg szereplését a kontinenstornán.

– Tavaly újoncként bronzérmet szerzett az Eb-n, s ezúttal is a dobogó a cél – emlékeztetett Gyöngy. – Erős, nagyon jó az állóképessége, rengeteget fejlődött az elmúlt évhez képest. Noémihez hasonlóan idősebb kortársaival szemben is sikeres tudott már lenni. Esetében döntő lehet, hogy állásból mennyi akciót csinál majd, illetve a lenti védekezés és támadás hatékonysága is felértékelődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában