KÉZILABDA

2019.10.18. 16:35

Eszterházy SC: újonc vár az egyetemistákra

A Magyar Kupában megvan a Békéscsaba elleni mérkőzés időpontja.

Fenyves Balázs

A női NB I/B Keleti csoportjának 5. fordulója:

ESZTERHÁZY SC (1.)–VS DUNAKESZI (7.)

Eszterházy csarnok, szombat, 18.00. V.: Csuka, Kocsis.

Debre Viktor tudja, hogy mire kell felhívni játékosai figyelmét Fotó: Lénárt Márton

A múlt hétvégi, Tempo KSE felett aratott 11 gólos győzelmet követően szombaton újabb újonccal szemben kell két pontot szerezni az Eszterházy SC-nek. A VS Dunakeszi is ebben a szezonban szerepel először az NB I/B-ben. Az eddigi mérleg alapján ráadásul egy fokkal biztosan nehezebb feladatot jelent majd a mostani kihívás Sári Barbaráéknak, ugyanis a fővárosiaktól eltérően, már két győzelmet bezsebeltek az egriek aktuális vendégei. Ennek ellenére sem lehet kérdés, melyik fél sikerével kell véget érnie a találkozónak.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA

Hír még az egyetemistákról, hogy véglegessé vált a Magyar Kupa következő mérkőzésének időpontja. A tavalyi évben az NB I-ben oda-vissza vert Békéscsaba október 30-án érkezik a megyeszékhelyre. Az egymeccses kupacsata 18 órakor kezdődik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában