VÍZILABDA

2019.10.25. 08:41

Magyar Kupa: az egri nők a Fradi ellen kezdenek

A ZF-Eger férficsapatára a Szolnok elleni párharc vár, a hölgyek pedig a B-csoport mérkőzéseit játsszák a Magyar Kupában.

Sike Károly

A „kisdobosok” már hangolnak

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Lénárt Márton

A férfi Magyar Kupa legutóbbi kiírásában mindkét együttes számára a negyeddöntő jelentette a végállomást. Ezúttal azonban a ZF-Eger és a Szolnoki Dózsa közül az egyik biztosan ott lesz a négy között, lévén hogy idén egymás ellen csatáznak az elődöntőbe jutásért. Az oda-visszavágós párharc pénteken a Tiszaligetben rajtol, majd kevesebb mint huszonnégy órával később következik az egri visszavágó.

– A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában egyaránt jól kezdte a szezont a Szolnok, már az idény korai szakaszában remek formát mutat – emlékeztetett az egriek vezetőedzője, Dabrowski Norbert. – Mi is hétről-hétre javuló játékkal rukkolunk elő, ami hordoz magába lehetőséget. Az a csapat lehet képes a másik fölé nőni, amelyik jobban tudja érvényesíteni a saját játékát. A fegyelmezetten és taktikusan kell vízilabdázni, a hibákat pedig minimálisra csökkenteni. A mérkőzés alakulását szintén befolyásolhatja az egyéniségek formája, akik akár a különbséget is jelenthetik.

A férfi negyeddöntő programja

PÉNTEK, 19.00:

Szolnoki Dózsa–ZF-Eger

V.: Berki, Csizmadia.

SZOMBAT, 16.00:

ZF-Eger–Szolnoki Dózsa

V.: Homonnai, Kun.

A női Magyar Kupa B-csoportjának küzdelmeit házigazdaként várja a Lillafüredi Ásványvíz-ZF-Eger. Az ellenfelek között szerepel a BVSC-Zugló Diapolo, a Dunaújvárosi Egyetem, az FTC Telekom és a Honvéd is. Az újvárosiakkal és a BVSC-vel a bajnokságban már találkoztak Biros Péter edző tanítványai, a vereséget egyik alkalommal sem sikerült elkerülni. A csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe, ahol az A-csoport első és másodikjával keresztjáték dönt a fináléba jutásról.

A „kisdobosok” már hangolnak Fotó: Lénárt Márton / Heves Megyei Hírlap

A női menetrend

PÉNTEK

11.30: LFÁ-ZF-Eger–FTC Telekom

19.00: Dunaújvárosi Egyetem–BVSC-Zugló

20.30: FTC Telekom–Honvéd

SZOMBAT

10.00: BVSC-Zugló–Honvéd

11.30: LFÁ-ZF-Eger–Dunaújvárosi Egyetem

18.00: FTC Telekom–BVSC-Zugló

19.30: Honvéd–LFÁ-ZF-Eger

VASÁRNAP

10.00: Honvéd–Dunaújvárosi Egyetem

11.30: BVSC-Zugló–LFÁ-ZF-Eger

16.00: Dunaújvárosi Egyetem–FTC Telekom

Az Egri Vízilabda Klub tájékoztatása szerint a hétvége mind a tizenegy egri mérkőzése ingyenesen megtekinthető, ugyanakkor az uszoda összes bejáratához gyűjtődobozt helyeznek ki. Az adományt az egri Szabó Tibor súlylökő paralimpikon életét megkönnyítő elektromos mozgássérült jármű megvásárlására fordítanák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában