Pelétől autogram az egriek női válogatottjának

Gyerekkorától szereti a labdarúgást, de alap sportága a kézilabda lett. Nagyapja volt a kifejezett sportőrült a családban, aki Gyöngyösön labdarúgó-mérkőzésekre vitte szurkolni a família további egyetlen sportkedvelőjét, Rozáliát. Pedig lány volt. A mérkőzések hangulatát magába szívta, amely nem felejtődött el. Az általános iskola ötödik osztályától kézilabdázott iskolai szinten, de az atletizálást sem hanyagolta. Annyira megszerette a labda kézzel való bűvölését, hogy emiatt választott középiskolát. Így került az egri Szilágyi gimnáziumba, annak is a testnevelés tagozatára. A „Rosco sheriff” nevet itt kapta, ugyanis a rendőrtiszti főiskolára akart tovább menni. Ebből nem lett semmi, de a név megmaradt. Párhuzamosan klub szinten az egri csapatban kézilabdázott, majd az érettségi után került közel a labdarúgáshoz.

– Kicsiként kevés lánnyal együtt már a fiúkkal fociztam – emlékezett Gál Rozália. – Mindig szerettek beválasztani a csapatukba. Sok lányismerősöm lett, s az érettségit követően magukkal hívtak az Egri Lendületbe futballozni. Az NB I-ben szerepelni nagy kihívást és hatalmas büszkeséget jelentett. Kevés lány mondhatta el ezt magáról akkoriban. A Lendület az egri kórház csapataként működött, amelynek bérügyi osztályán dolgoztam. A gárda nagy többségét ottani kollégák és tanulók adták.

1992-től öt éven keresztül párhuzamosan folyt a labdarúgás és a kézilabda. Utóbbit az akkor kiemelkedő időszakot maga mögött tudó Füzesabonyban küzdötte végig NB II-es és NB I/B-s szinten.

– Sokszor megesett, hogy majdnem egy időpontban mindkét sportágban fel kellett lépnem – folytatta az ünnepelt. – Olyankor az autóban öltöztem át, ami átvitt egyik helyről a másikra. A két sportág több edzéslátogatást kívánt, s ez az állapot igencsak megerősített. Lehetőség nyílt, hogy a magyar női labdarúgó-válogatottba kerüljek. Ez adott motivációt arra, hogy végül onnantól kizárólag a labdarúgást folytassam.

A válogatottban nem volt alapember, de így is megtiszteltetést jelentett neki, hogy a nemzeti színekben játszhatott.

– Nekem a sport életvitel volt és ez sok lemondással jár, de bevállaltam – felelte kérdéseinkre Gál Rozália. – Inkább nem mentem bulizni. Megérte, hogy utána magamra húzhattam a címeres mezt, s számomra is eljátszották a Himnuszt.

1995-ben a magyar-brazil öregfiúk mérkőzés előtt rendezett női válogatott összecsapáson gólpasszt adott az Üllői úti stadionban, de még büszkébb lehet arra, hogy Pelétől autogramot kapott. A labdarúgó-válogatottban Bacsó István szövetségi kapitánykodása idején rúgta a bőrt. Első edzője Egerben Boldvai Gyula volt, később Nagy Frigyes, Fodor Pál és Benkő János trenírozta. Füzesabonyban Atkári Lajos vezetése idején kézilabdázott.

– Az egri társaság nagyon szuper volt – mesélte a főhős. – Mindig olyan csajosan zsizsegett az öltöző, de a sok külföldi torna is emlékezetes marad.

Gál Rozália mindvégig hű maradt Egerhez, amelynek csapatával sokszor számítottak a vidék legjobbjának, néha a pestieket is megverték. Általában a középmezőnyhöz tartoztak a topszériában, de meg kell említeni, hogy a Renova, a Femina és a László Kórház híres gárdái valóban nagy erőt képviseltek. Hívták Budapestre, ám akkor is Eger mellett döntött. A munka is kötötte, ám szerinte akkor sokkal nagyobb sportélet zajlott a városban, mint ma. Pedig a női labdarúgásban csak egy csapat működött. Akadtak viszont más sportágak nagyon komoly szinten.

– Pont a 29. születésnapomon játszottunk a Femina ellen bajnokit, amelynek 88. percében rúgást kaptam a bal bokámra – folytatta a labdarúgó. – A bal volt a góllövő lábam. Ezzel az esettel zárult a pályafutásom, s 2000-ben ténylegesen abbahagytam.

A sérülést követően sem szakadt el a futballtól. Kispályázott, játékvezetősködött, illetve 2004-ben Nagyrédére települt, ahol a Szőlőskert SC akkori klubelnöke felkérte közös utánpótlásképzési munkára. Ennek folyamán jelenleg az U11-es, az U13-as és az U15-ös korosztályt vezeti.

– Csábítani, toborozni próbálunk gyerekeket – így a tréner. – Ám rendkívül nehéz a szobából és a kütyü elől kimozdítani őket, és az évekkel előre haladva egyre nehezebb. Küzdünk. Ha nincs kedve, akkor nincs kedve a kicsinek. Tragédiaként élem meg, hogy néha egyik pillanatról a másikra egy reményteli ifjú abbahagyja a futballt. Ez főként akkor nagyon kellemetlen, ha nincs meg a húsz fős keret. Ez a váratlanság a mai rendszer sajátja. Ezt csak fokozza, hogy a már így is kevésből az alközpontok elviszik a legjobbakat. Aztán vagy játszanak vagy nem, de ha igen, akkor is a nagy együttesek ellen 15–0-ra kikapnak. Vajon jó ez így?

A gyerkőcök nagyon szeretik, ha kedvenc Rozikájuk tartja a tréningeket. Minden szavát lesik. Büszkén húzzák ki magukat, ha egy-egy feladatot jól teljesítenek a szeme előtt. Nem véletlenül, ugyanis, ha a copfos edző megérkezik, egyből jó hangulatot teremt, biztat, ha kell dicsér, magyarázattal fegyelmez, a gyerek lelkéhez közel álló stílusban befolyásol. Gál Rozália a stafétát átadja nekik, s csak rajtuk múlik, mit valósítanak meg, ha egy ekkora kvalitású embertől leshetik a példát. Még válogatott is lehet a legügyesebbekből.

„Emberileg is nagyra becsüljük”

Kovács László, a nagyrédei klub elnöke: – Kiváló utánpótlásnevelő szakember és remek szervező. Aktívan részt vesz az egyesület vérkeringésében. Emberileg is nagyra becsüljük. Sokszor a szabadidejét is az ifjúságra szenteli. Az egyesület nevében boldog 50. születésnapot kívánunk, és erőt, egészséget a további munkához!

Molnár András, a rédei csapat játékos-edzője: – Nagyon sok boldogságot kívánok Rozikának születésnapja alkalmából! Remélem, még nagyon sokáig istápolja a fiatalokat. Már nagyon sokan nagyon sok mindent köszönhetnek neki.