Diákolimpia

2020.01.21. 18:30

Kilencvenhat floorball-csapat érkezik Egerbe

Egri csapatoknak is szurkolhatnak a szülők és a nézők január 25-26-án a Kispályás Floorball Diákolimpia Országos Döntőjében, ahol házigazdaként lesznek jelen a megyeszékhelyiek. A Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület (HMDSZSE) által rendezendő eseményen hat korcsoportban 96 fiú és leány csapat verseng a diákolimpiai bajnoki címekért.

Bódi Csaba

Az egri sportiskolások (játékosaik zöld mezben) jelentős múlttal büszkélkedhetnek a sportágban

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

– Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium leány csapata a VI. korcsoportban címvédőként lép pályára – közölte a vendéglátó HMDSZSE titkára, Kátai Zsolt. – Az egri hunyadisok leány csapatai négy korcsoportban (II., III., IV., V.) lesznek érdekeltek. A felkészítő tanárok, edzők véleménye szerint valamennyi együttes esélyes a dobogóra. Titkon bízunk benne, hogy a hazai pályának számító Kemény Ferenc Sportcsarnokban több egri bajnoki cím is születik majd hazai pályán. Az egri floorballozó lányok többsége a Hunyadiban nevelkedett, jelenleg pedig az Egri Városi Sportiskola játékosai.

Rutinos rendezők

Kispályás Floorball Diákolimpia Országos Döntő helyszíneként 2009-ben már szolgált a megyeszékhely. A Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület ezzel együtt az elmúlt években több sikeres diákolimpia országos döntőt szervezett Egerben. Öt éve a III. korcsoportos Összevont Labdajáték Diákolimpia, 2017-ben a Játékos Sportverseny, 2019-ben pedig Gyöngyössel közösen a IV. korcsoportos Összevont Labdajáték Diákolimpia Országos Döntőinek volt a házigazdája.

Az egri sportiskolások (játékosaik zöld mezben) jelentős múlttal büszkélkedhetnek a sportágban
Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Összefogás eredménye

– A rendezvények sikeres lebonyolítása érdekében minden alkalommal széleskörű szakmai, és társadalmi összefogás alakult ki – folytatta Kátai Zsolt. – A diákolimpiai mozgalom, a diákolimpiai versenyek Heves megyében ismertségre, elismertségre tettek szert az elmúlt évtizedek során. Egyesületünk sokat tesz a fiatalok egészséges életmódra neveléséért, az egészségtudatos gondolkodás kialakításáért. Mind emellett a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés egyik fontos bázisa.

Félmilliós hozzájárulás

Ahogy az elmúlt években, úgy most is a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja a rendezvény költségeit.

– Fontos azonban megemlíteni a helyi támogatókat, Eger megyei jogú város önkormányzata például 500 ezer forinttal segíti az eseményt – emelte ki a titkár. – Egy ilyen nagyságrendű rendezvény esetén a technikai és szakmai feltételek biztosítása is nagyon fontos elem. Ezért külön köszönet illeti az Egri Városi Sportiskola vezetését, mintahogy az erkölcsi és anyagi támogatásáért is jár a hála az EVSI-nek. A szakmai feltételekre a város testnevelői jelentenek garanciát. A kollégák, kolleginák az elmúlt években bebizonyították, hogy nemcsak a diákolimpiai versenyeken sikeresek, hanem a versenyek szervezésében és lebonyolításában is.

A hoki agresszivitásától tartózkodóknak ajánlott a sportág

Két nemzet is a saját találmányának tartja a floorballt. Az 1960-as évek végén az Egyesült Államokban már játszották a floorhockey nevű játékot. Svédországban is kitaláltak egy nagyon hasonlót az amerikaihoz, amit innebandynak neveztek. Czitrom András személyében magyar is volt a kigondolók között. Céljuk az volt, hogy a hoki agresszivitásától tartózkodóknak egy legalább ugyanolyan élvezetes, ám sokkal tisztább játékot hozzanak létre, ami tornateremben játszható. Magyarországon 1989-ben mutatták be palánklabda néven. Még ebben az évben megalakult a Magyar Palánklabda Szövetség, melynek jogutódja a Magyar Floorball Szövetség lett 1997-ben. Főleg általános és középiskolások kezdték játszani. A sportág a 2000-es évek elején robbanásszerű növekedésnek indult, amelynek csúcspontja a 2008–2010-es évekre tehető, amikor 1500-nál is több versenyző szerepelt az országos bajnokságokban. A floorball tizenöt esztendeje szerepel az MDSZ versenyprogramjában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában