LABDARÚGÁS

2020.01.19. 19:58

Téli álom a nagyrédei Szőlőskertben, ahol a bennmaradás a cél

Az előző éves cselekedetek alapján a legsportszerűbb csapat díját a megyei III. osztály Északi csoportjában a Szőlőskert Nagyréde SC érdemelte ki. A már megyei II. osztályú klubnál két évértékelőt tartottak.

Hegoczki F. Zsolt

A Szőlőskert Nagyréde SC csapata a megyei II. osztály 15. helyéről várhatja a folytatást

Forrás: Hego Kreatív Stúdió

– Bent kell maradni a megyei II. osztályban – jelentette ki Kovács László, a Szőlőskert Nagyréde SC elnöke. – Mindehhez legalább hat mérkőzést szükséges hozni a tavasszal. Már az ősszel sem lett volna szabad gondnak lennie. A középmezőnybe terveztük a félidei szünetet. Az induló létszám azonban leapadt. Ez visszavetette a gárdát.

Kovács László a játékosok körmére is nézett. Személyesen csülkös körömpörköltet főzött, de mivel minden labdarúgónak megvolt a körme bankettkor, nem tudni, végül is honnan érkezett alapanyag a nyalánksághoz. Az elnök szerint 2015-ben az NB III. kapuját ostromolta egyesülete, de a csúcs után természetes a visszaesés. Úgy érzi, hogy a kilábalás 2020 első félévében jön el. Játékosokat igazolnak a fehér-zöld-kékek, annak ellenére, hogy tudják, félévkor ez nem kifizetődő.

A Szőlőskert Nagyréde SC csapata a megyei II. osztály 15. helyéről várhatja a folytatást
Fotó: Hego Kreatív Stúdió

A műfüves pályát granulátum nélkül nagyjából 9–10 millió forintból újítanák fel. A házi statisztika szerint 50 százalékban az iskola, 50 százalékban a sportklub használja, az egyesület tartja fenn. Szükségessé vált a felújítás. A mátraaljai egyesület új labdafogó hálókra és kapukra is beruház az idén.

A klubelnök szeretné, ha a Szőlőskert ifjúsági csapata a Nagy Attila vezényelte majd’ fél évtizedes vesszőfutás után végre erős gerincet kapna, s újoncokkal felvértezve a dobogón végezné a zárásakor. Úgy véli, ma kincs utánpótláscsapatot fenntartani, ugyanis, ha feljebb akar kerülni egy egyesület, akkor előírás az ifja megléte, s ha ez nincs, akkor búcsút lehet inteni a magasabb szinteknek.

Bankettet tartottak a kicsiknek, azaz az U7-es, az U9-es, az U11-es, az U13-as és az U15-ös korosztályoknak. Ott a hó hiányát a nagyrédei Dejó Pizzéria oldotta meg, miszerint az általuk készített, többféle ízű finom pizzát úgy szórták meg sajttal, mintha a hó lepte volna el a nagy kerekséget. Ezzel a téli képpel tértek félidei pihenőre a kis labdarúgók, hogy az idén új lendülettel kezdjék majd a felkészülést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában