KÉZILABDA

2020.05.07. 21:20

Ötven éve a sportágban a füzesabonyi szakember

Amikor az 1970-es évek közepén Szigetvári László hívta, hogy legyen Heves megyében játékvezető, boldogan mondott igent.

S. K.

Atkári Lajos az FSC edzőjeként egy 2007-ben készített képen Fotó: Lénárt Márton

Ki ne ismerné Atkári Lajos nevét?

Az egykori NB I.-es játékvezető, kiváló edző több mint fél évszázada tevékenykedik a sportágban, munkássága sokakban mély nyomot hagyott. Alábbi írásunkban pályájáról igyekszünk felvillantani néhány emlékezetes mozzanatot.

– Középiskolás éveim alatt Tiszavasváriban ismerkedtem meg a sportággal, ahol a játék mellett 1965-ben játékvezetői vizsgát is tettem – kezdte visszaemlékezését Atkári Lajos. – A katonai szolgálat idején a Nagykanizsai Honvéd csapatában szerepeltem, ahol azonban sok jó játékos volt, jobbak mint én, így inkább teniszezni kezdtem. A kézilabda szeretete azonban megmaradt, így amikor a 70-es évek közepén Szigetvári László hívott, hogy legyek Heves megyében játékvezető, boldogan mondtam igent.

Várhegyi László társaként Atkári sorra fújta a meccseket, és miután a duó munkájával elégedettek voltak, két éven belül az országos keretben találták magukat.

– Az újabb mérföldkőnek a Csömör–Iklad NB I/B-s férfimérkőzés számított – folytatta a szakember. – A kifejezetten nehéz találkozót a helyszínen figyelte az MKSZ Játékvezetői Bizottságának akkori elnöke, Keszthelyi László, s valószínűleg tetszett is neki, amit látott, mivel három nap múlva a postás hozta az első NB I.-es küldésünket.

Atkári Lajos az FSC edzőjeként egy 2007-ben készített képen / Fotó: Lénárt Márton

A közös munkának azonban sajnos rövid idő múltán vége szakadt.

– Kiváló társam megbetegedett, s néhány év múlva fiatalon elhunyt – kesergett Atkári. – A következő években így az éppen szabad, „A” keretes kollégákkal vezettem, pályám utolsó szakaszában pedig Herczeg Béla volt a társam. Az NB I.-es búcsúmérkőzést 2001. május 4-én az FTC–Spartacus meccs jelentette, majd négy év múlva az NB II.-ben is befejeztem a működést.

Még Heves megyei játékvezetőként végezte el a TF edzői szakát. A Füzesabonyi SC női csapatánál 1985. május 5-én mutatkozott be.

– A megyei bajnokságból egészen az NB I/B-ig vezetett az utunk, ahol két ciklusban tíz évet szerepeltünk. Korábban a városnak soha nem volt ilyen magasan jegyzett csapata – fogalmazott a tréner.

Az egyesület életében azonban 2015-ben jelentős változások történtek, és akkor Lajos bácsi a váltás mellett döntött.

– Úgy éreztem, nem tudunk tovább hatékonyan együtt dolgozni, ezért kerek 30 év után felmondtam az FSC-nél – folytatta a hajdani szakvezető. – Ezután Mezőkeresztesen még három évet dolgoztam.

Atkári Lajos több mint tíz évig volt a megyei szövetség elnökségi tagja, kilenc évig pedig a játékvezetői bizottság elnöke. Közben az FSC ügyvezetőjeként is tevékenykedett.

– A fél évszázados munka nem volt hiábavaló, a sok élmény mellett több száz sportoló, sportvezető barátságát tudhatom magaménak. Nem is beszélve azokról az elismerésekről, amit a munkámért kaptam – összegzett a szakember, majd hozzátette: jelenleg versenybírói munkát végez, illetve fiatal játékvezetőket mentorál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában