KÉZILABDA

2020.06.26. 13:43

A gyöngyösiek számára megnyíltak a kapuk Európa irányába

A mátraaljai város önkormányzata 30 millió forint plusz támogatást szavazott meg a HE-DO B. Braun Gyöngyös NB I-es férficsapatának, amivel a klub történetének első Európa-ligás szereplését kívánják segíteni. Az összeg folyósítását azonban feltételhez kötötték.

S. K.

A gyöngyösiek a selejtezők során hazai közönség előtt szeretnének játszani Fotó: Czímer Tamás

Fotó: CZIMER TAMAS

– Kijelenthető, hogy minden akadály elhárult a nemzetközi kupa szereplés elöl?

– Részünkről igen, az erről szóló hivatalos levelet már el is küldtük a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) képviselőjének – válaszolta a Gyöngyösi Kézilabda Klub elnöke, Nagy Attila. – Már csak arra van szükség, hogy az európai szövetség (EHF) elfogadja a nevezésünket, de általában ez már csak formalitás.

– A 2019/2020-as csonka szezonban a pályán a klub történetének legnagyobb sikerét aratták, de sokak szerint az, hogy a városvezetést is sikerült megnyerni az Európa-ligában történő szerepléshez szükséges plusz támogatás ügyében, legalább akkora fegyvertény. A helyi közösség mennyire érzi sajátjának a sporttörténelmi sikert?

– Hatalmas köszönet jár a döntéshozóknak, akik tizennégy igen szavazattal és egy tartózkodással fogadták el a kérelmünket. Ez pedig beszédes adat. Végig a megoldásra törekedve keresték a forrásokat, több lehetőség is felmerült a végső döntés elfogadása előtt. Az év hátralévő részében a városmarketing erősítése szempontjából is kulcsszerepe lesz a klubnak. Az együttműködés szerteágazó formája valósul meg.

A gyöngyösiek a selejtezők során hazai közönség előtt szeretnének játszani Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

– A támogatás folyósítását azonban egy feltételhez kötötték. Elárulná mi az?

– Teljesen jogos elvárás a részükről, hogy legalább a selejtezők során a Dr. Fejes András Sportcsarnokban fogadjuk az ellenfeleket. A rendezéssel kapcsolatos, évről évre szigorodó nemzetközi előírásoknak teljes mértékben nem tudunk megfelelni, de bízunk a méltányosságban. Ha már a selejtezőkre is albérletbe kényszerülnénk, az bődületes költségekkel járna, ráadásul a közönségünk nagy részét is elveszítenénk. Azt, hogy az esetleges csoportmérkőzéseket más városban játsszuk, vélhetően nem nem tudjuk majd elkerülni.

– Megtudhatjuk, hogy mekkora plusz terhet ró a klubra az Európa-ligás indulás?

– A most megszavazott önkormányzati támogatás kevesebb, mint a teljes költség fele. A fennmaradó összeget a szponzorok, illetve a hazai és a nemzetközi szövetség biztosítja. A pontos összeget csak kalkulálni lehet, s ugye az is kérdés, hogy meddig juthatunk a sorozatban. A csoportkör vége lehet a realitás.

– Megosztana velünk néhány fontos dátumot az előttünk álló hetek kapcsán? Hogyan alakul a menetrend?

– Az európai szövetséghez július 14-ig kell benyújtani a nevezést, majd július 28-án elkészül a selejtezők sorsolása. A csoportkörbe jutáshoz két selejtező kört kell sikerrel venni, az elsőre már augusztus végén sor kerülhet, az utolsóra szeptemberben. A csoportbeosztás október 1-jén válik véglegessé, ahol március elejéig további tíz találkozó várhat a csapatra.

– Futószalagon érkezhetnek a mérkőzések. Minden sorozatot figyelembe véve a 2020/2021-es szezonban több mint negyven találkozón is pályára léphet a csapat. Mit hozhat ez a klub életébe?

– Szinte két bajnokság zajlik majd párhuzamosan, amely az egyesület valamennyi munkatársát óriási kihívás elé állítja. Ahogy a fiúk a pályán, úgy a háttérben dolgozók is igyekeznek majd megfelelni a megnövekedett elvárásoknak. Sporttörténelmi szezonra készülünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában