LABDARÚGÁS

2020.06.04. 18:14

Eger SE: elkezdődtek az edzések, ketten távoznak

Elkezdték az edzéseket az Eger SE NB III.-as csapatának játékosai. A kényszerszünet után első tréning helyszínéül a Szentmarjay stadion szolgált, ahonnan akadtak hiányzók.

B. Cs.

– Vitelki Balázs és Lőrincz Patrik bejelentette, hogy távozik, a többiek részéről nem kaptunk jelzést, hogy ne maradnának – közölte az Eger SE operatív vezetője, Harmati Péter. – Ezzel együtt elképzelhető, hogy akad labdarúgó, akik máshol folytatja, mint ahogy nekünk is vannak kiszemeltjeink. Amennyiben a terveink valóra válnak, akkor a lehetséges érkezők valódi erősítéseket jelentenek. Velük együtt 20 fős keretben gondolkodunk, 18 mezőnyjátékossal és két kapussal. Noha még sem a következő idény kezdése, sem a csoportbeosztás nem ismert, ettől függetlenül azt célozzuk meg, hogy az élmezőnyben végezzünk.

A 2019/2020-as NB III. Keleti csoportjában tizedik helyen zárt egriek Sütő Szilárd vezetésével láttak munkához a Szentmarjay-stadionban. Ebben a hónapban sűrített menetrendben heti négy-öt, jellemzően kedden, szerdán és csütörtökön végzendő edzés szerepel a programban. Júliusban aztán gyarapszik a gyakorlások száma és következnek majd az edzőmeccsek.

Az első tréning során nem lehetett panasz a hangulatra Fotó: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Információnk szerint Vitelki Balázs a tiszaújvárosiak hívására mondott igent, és hasonló a helyzet a Miskolci Egyetemen tanuló Lőrincz Patrik esetében is. Apropó, tanulás! Az ESE keretének fiataljaként Révész András és Kovács Dávid középiskolásként elballagott, a jövőjüket, így labdarúgó-pályafutásuk alakulását befolyásolhatja, hogy melyik felsőoktatási intézménybe nyernek felvételt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában