VÍZILABDA

2021.11.05. 11:24

Csapatként kell kimagaslót nyújtani az egrieknek

A férfi OB I. 7. fordulójában hazai medencében szerepelnek az egriek.

S. K.

Petrovai Márton egyelőre gondterhelt

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Lénárt Márton

TIGRA-ZF-EGER (9.)–BVSC-ZUGLÓ (6.)

Eger, Bitskey Aladár Uszoda, szombat, 17.00. V.: Kovács S., Várkonyi G.

Nehéz sorozatban az egriek, akik az éremesélyesek közül megmérkőztek már a Vasassal, a Ferencvárossal, a Szolnokkal legutóbb pedig a Honvéddal is. Szombaton újabb fővárosi együttes következik, ám a BVSC játékerőt tekintve talán már nem áll olyan távol a megyeszékhelyiektől. Az egriek eddigi két győzelmüket az UVSE és a Debrecen ellen aratták.

Petrovai Márton egyelőre gondterhelt Fotó: Lénárt Márton / Heves Megyei Hírlap

– A végelszámolásnál akár a BVSC is odaérhet a dobogóra, bár ehhez rendkívül szerencsés csillagzatra lenne szükségük – jelentette ki az egriek vezetőedzője, Petrovai Márton. – Mi azonban elsősorban magunkkal foglalkozunk, hiszen az elmúlt időszakban kétség kívül mélypontra kerültünk. Ahhoz, hogy ebből kilábaljunk csapatként kell jól teljesíteni. A hétközi Honvéd elleni mérkőzésen egy negyeden keresztül mutattuk csak meg, hogy együtt mire vagyunk képesek, aztán szétszéledtünk. Vissza kell térnünk a helyes útra, olyan egységet szeretnénk látni, mint ami a Debrecen elleni siker alkalmával jellemezte a csapatot.

A fővárosiak öt mérkőzést követően három győzelemmel és két vereséggel állnak a tabellán. Gyárfás Tamásék az elmúlt fordulóban a Pécs ellen nyertek 13–7-re.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában