KÉZILABDA

2021.11.26. 15:44

Esélyek a jobbszélről, avagy Gábori kontra Lezák a megyei kézis rangadóról

A 2021/22-es férfi NB I. első megyei rangadóján gyöngyösi vendég az SBS-Eger.

Sike Károly

A férfi NB I. 10. fordulójának mérkőzése:

HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS (6.)–SBS-EGER (12.)

Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok, szombat, 18.00. V.: Rontó Á., Szanyi P.

A tabellán hat helyezés és öt pont választja el egymástól a két együttest. Míg a sérülés miatt Halász Leventét és Hegedüs Márkot nélkülöző gyöngyösiek idei szereplése az elvárásoknak megfelelően alakul, addig egri oldalon jócskán akad hiányérzet. Konkoly Csaba edző legénysége az eddigi öt hazai mérkőzéséből négyet megnyert. A Mátraaljáról csak a Balatonfürednek sikerült pontokat vinni, korábban a Tatabánya, az FTC, a kis Veszprém és a Kecskemét is alulmaradt Ubornyák Dávidékkal szemben. Az Eger ugyanakkor valamennyi pontját idegenben szerezte, Csurgón és Kecskeméten is győzelmet ünnepelhettek a megyeszékhelyiek.

A megyei rangadó előtt azonos poszton szereplő játékosokat kérdeztünk.

– Nehéz mérkőzésre számítok, de bízom benne, hogy a szurkolóink olyan lökést adnak majd csapatnak, amivel ki tudjuk harcolni a győzelmet – fogalmazott a gyöngyösiek jobbszélsője, Gábori Máté. – Egy pillanatra sem lankadhat a koncentráció, igyekszünk végig irányítani a mérkőzést. Az egrieknek Gyöngyösön nincs veszíteni valójuk, ez teheti veszélyessé a küzdelmet. Nekünk kell hazai pályán újra olyan teljesítményt nyújtani, mint a korábbi győzelmek alkalmával.

Gábori Máté számít a szurkolók támogatására Fotó: Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap

– A támadójátékunk javuló formát mutat, ez mindenképp bizakodásra adhat okot – jelentette ki az egriek jobbszélsője, Lezák Áron. – A kecskeméti győztes mérkőzésen és legutóbb a Telekom Veszprém ellen is már gördülékenyebben szőttük a támadásokat, ezt a felfelé ívelő formát szeretnénk átmenteni a megyei rangadóra. A Gyöngyös ellen azonban úgy gondolom, a jó védekezés lehet a kulcs. Rendkívül dinamikus csapattal találkozunk, rengeteg rohanás várható, a jó visszarendeződés lehet az eredményességünk egyik záloga. A tabella gyöngyösi fölényt mutat, de a megyei rangadón ennek nincs különösebb jelentősége. A felfokozott hangulatban akár ki is egyenlítődhetnek az erőviszonyok.

Lezák Áron (10) szeretné átmenteni a felfelé ívelő formát
Fotó: Lénárt Márton / Heves Megyei Hírlap

Az elmúlt szezonban két szoros mérkőzést játszott egymással az Eger és a Gyöngyös. Előbb a Kemény Ferenc Sportcsarnokban a gyöngyösiek az utolsó másodpercekben lőtt góllal csikarták ki a győzelmet, majd Gyöngyösön az Eger szintén az utolsó másodpercekben szerzett találattal mentett bravúrpontot.

Ezek is érdekelhetik