Teremlabdarúgás

2021.12.28. 21:41

Két és fél milliós adomány a hevesi futballtornán

A Csomós Tamás emlékteam csapatának győzelmével ért véget a 10. Focival a gyógyulásért jótékonysági teremlabdarúgó-torna. A hevesi rendezvényen 2,5 millió forint adomány gyűlt össze a pályára lépőknek és a felajánlásoknak köszönhetően.

Bódi Csaba

A tornagyőztes Csomós Tamás emlékteam csapata

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Daniel Beran

Az NB I-es játékvezetők nagy hibát követtek el. Besenyei Ferencből nem készültek fel, vagy ha igen, a sorfal-állítás nem tartozott a kelléktárba. A hevesiek játékos-edzője, de még inkább ikonikus alakja nemcsak szabadrúgást harcolt ki a bírók elleni fináléban, hanem be is talált a kapuba, ezzel eldöntve a Kecskés Bence-kupáért kiírt torna győztesének járó serleg sorsát. „Beső” a Csomós Tamás emlékteam játékosaként az arany-meccsen feltette a koronát napi teljesítményére. (Gól)királlyá is avatták, mint a torna legeredményesebb labdarúgóját, ám a 42 éves csatár bizonyosan lemondott volna sokadik egyéni elismeréséről, ha maga mögött – vagy mellett – tudhatta volna egykori csapattársát, Csomós Tamást. A 2018. augusztusában, 48 évesen elhunyt sportember fia, a „kis Csomi” viszont mezt húzott és olyan labdarúgókkal együtt szerepelt Hevesen, mint Vernyik Dávid, Nagy-György Tamás, Nagy-György Gábor, Ludányi Nándor, Tóth Attila, Nagy Gábor és László Tamás. A névsor veretes, de semmiképp sem vert sereg, noha az élvonalbeli sípmesterek minden megtettek azért, hogy ez másképp legyen. Ám a 10. Focival a gyógyulásért jótékonysági teremlabdarúgó-torna mégsem róluk, vagyis a döntőben érdekelt  csapatokról szólt. A középpontba újra azok a gyerekek (és szervezetek) kerültek, akik kedvezményezettként a torna bevételéből esélyt kaptak arra, hogy gyógyulhassanak. A szervezők így írtak róluk.

 

„Idén majd' 800 ezer forinttal tudtunk hozzájárulni a hevesi mentők életmentéshez használt készülékének megvásárlásához, több mint 400 ezer forinttal tudtuk támogatni az 1000 gyermek karácsonyát szebbé varázsló Age of Hope Alapítványt, ahogyan az agydaganatot túlélő, üvegcsontú, 4 éves Bogikát, a leukémiás, 9 éves Kristófot, valamint a nagyon súlyos betegségekben szenvedő, másfél évnyi kemoterápián, két műtéten átesett 8 éves Tibor Álmost.”
 

Bartus Tibor Álmos az édesanyjával 
Forrás: Daniel Beran / Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A végső mérleg szerint 2,5 millió forint adományt gyűlt össze, ami több mint fantasztikus, főképp egy év kihagyás után, új helyszínen, de többségében a régi, megszokott szereplőkkel került sor a rendezvényre. A hála és a köszönet méltán járt az ötletgazdáknak (Farkas Ádám, Pető Péter) és a lebonyolításban szerepet vállalóknak.

= Besenyei Ferenc hazai pályán ért fel a csúcsra 
Forrás: Daniel Beran / : Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

„Még most is csak a szavakat keresem, hogyan is tudnánk megköszönni nektek ezt a csodát! Idén a covid miatt sajnos nem mertük Bogit elvinni a tornára, csak apa volt ott. Annyira csodás emberek vagytok, hogy minden évben gondoltok ránk, mióta Bogika beteg lett. Az utolsó pillanatban is összehoztátok a jubileumi gálát, hogy segíthessetek a rászorulóknak. Köszönet jár mindenkinek, a csapatoknak, a szervezőknek, a résztvevőknek, mindenkinek, aki csak részt vett abban, hogy ez a mai jótékonysági foci összejöhessen. Csodálatosak vagytok! – üzente Takács Boglárka édesanyja.

Azt már a házigazdák tették hozzá a tőlük származó jelmondatként, hogy a végén úgyis arra emlékszünk, amit másokért tettünk.

Ezzel a megállapítással pedig nem nehéz lenne vitába szállni. Ha akad NB I-es bíró a mezőnyben, ha nem.

 

 

A 10. Focival a gyógyulásért teremlabdarúgó-torna eredményei

 

A CSOPORT
Egri játékvezetők–Gyöngyösi játékvezetők 1–3
Gól: dr. Kincses D., ill. Hovanecz M. 2, Szarvas L.,

Nagyréde SC öregfiúk–Egri játékvezetők 1–2
Gól: Csuka R., ill. Szigetvári M. 2

Istenmezeje SE öregfiúk–Gyöngyösi játékvezetők 2–2
Gól: Utasi B., Nagy B., ill. Ducsai J., Vas T.

Nagyréde SC öregfiúk–Istenmezeje SE öregfiúk 1–2
Gól: Csuka R., ill. Utasi B., Nagy B.

Gyöngyösi játékvezetők–Nagyréde SC öregfiúk 1–1
Gól: Ducsai J., ill. Debreceni J.

NB I-es játékvezetők– Egri játékvezetők 2–1
Gól: Káprály M., Antal P., ill. Szigetvári M.

Gyöngyösi játékvezetők–NB I-es játékvezetők 2–1
Gól: Hovanecz M. 2, ill. Farkas Á.

Egri játékvezetők–Istenmezeje SE öregfiúk 1–3
Gól: Szigetvári M., ill. Nagy B., Földi P., Utasi B.

NB I-es játékvezetők–Istenmezeje SE öregfiúk 5–1
Gól: Szőts G. 2, Antal P., Farkas Á., Zierkelbach P., ill. Jakubik Zs.

Nagyréde SC öregfiúk–NB I-es játékvezetők 1–3
Gól: Csuka R., ill. Szőts G., Farkas Á., Káprály M.

Az A-csoport végeredménye: 1. NB I-es játékvezetők 9 pont, 2. Gyöngyösi játékvezetők 8, 3. Istenmezeje SE öregfiúk 7, 4. Egri játékvezetők 3, 5. Nagyréde SC öregfiúk 1.

Az elődöntőbe jutottak: NB I-es játékvezetők, Gyöngyösi játékvezetők

B CSOPORTBezzegh Kertcentrum–Zagyva-parti Aranyfácánok 3–1
Gól: Szabó V. 2, Béla S., ill. Dinka K.

Eger SE edzők Titánium Alapítvány–Dermesztő öregfiúk 2–2
Gól: Daru M., Pápai Z., ill. Vitányi Sz., Erhardt Sz.,

Csomós Tamás emlékteam–Bezzegh Kertcentrum 2–1
Gól: Besenyei F., Nagy G., ill. Szabó D.

Zagyva-parti Aranyfácánok–Dermesztő öregfiúk 1–1
Gól: Dinka K., ill. Csizmarik Gy.

Csomós Tamás emlékteam–Eger SE edzők T. A. 3–2
Gól: Vernyik D., Besenyei F., Ludányi N., ill. Pápai Z., Vitányi L.

Dermesztő öregfiúk–Bezzegh Kertcentrum 0–4
Gól: Szabó V. 2, Szabó D. 2

Zagyva-parti Aranyfácánok–Csomós Tamás emlékteam 3–6
Gól: Dinka K., Pető T., Dunai T., ill. Vernyik D. 2, Ludányi N., Nagy-György T., Korsós M., Berettyán P.

Eger SE edzők T. A.–Bezzegh Kertcentrum 3–4
Gól: Pápai Z., Vitányi L., Fükő T., ill. Bezzegh Zs., Szabó V., dr. Gubala Á., Szabó D.

Csomós Tamás emlékteam–Dermesztő öregfiúk 6–2
Gól: Besenyei F. 4, Vernyik D., Juhász P., ill. Erhardt D., Miklós Zs.

Eger SE edzők T. A.–Zagyva-parti Aranyfácánok 6–3
Gól: Bánka B. 2, Vitányi L. 2, Fükő T., Pápai Z., ill. Pető T. 2, Dinka K.

A B-csoport végeredménye: 1. Csomós Tamás emlékteam 12 pont, 2. Bezzegh Kertcentrum 9, 3.  Eger SE edzők T. A., 4. Dermesztő öregfiúk 2, 5. Zagyva-parti Aranyfácánok 1.

Továbbjutottak: Csomós Tamás emlékteam és Bezzegh Kertcentrum

Az elődöntőkben:

NB I-es játékvezetők–Bezzegh Kertcentrum 3–0
Gól: Szőts G., Hanyecz B., Rúsz M.

Gyöngyösi játékvezetők–Csomós Tamás emlékteam 1–5
Gól: Ducsai J., ill. Besenyei F., Nagy-György T., Vernyik D., Ludányi N., Tarjányi T

A bronzmérkőzésen:

Bezzegh Kertcentrum–Gyöngyösi játékvezetők 7–1
Gól: Szabó V. 3, Báder Á., Szilágyi L., dr. Gubala Á., Béla S., ill. Gergely M. 

Döntő a Kecskés Bence-kupáért:NB I-es játékvezetők–Csomós Tamás emlékteam 0–1
Gól: Besenyei F.

A torna végeredménye: 

1. Csomós Tamás emlékteam
2. NB I-es játékvezetők
3. Bezzegh Kertcentrum
4. Gyöngyösi játékvezetők

KülöndíjakGólkirály: Besenyei Ferenc (Csomós Tamás emlékteam)
Legjobb kapus: Berényi Tamás (NB I-es játékvezetők)
Legjobb mezőnyjátékos: Szabó Viktor (Bezzegh Kertcentrum)
Legsportszerűbb csapat: Nagyréde SC öregfiúk
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában